2013. február 5., kedd

34. fejezet




Tudom, hogy sokat kellett erre a részre várni , de egyszerűen képtelen voltam megírni , akármikor kezdtem neei , nem bírtam leírni az elképzelt helyzetet.  Utolsó résznek szántam, de lesz majd egy epilógus ,  ami kicsit belevezet a második évadba.  Ez pedig 2-3 napon belül szerintem fel is fog kerülni , ígérem. Mint írtam ezt a fejezetett volt számomra a legnehezebb leírni és ez sajnos látszik is rajta ( lapos lett ) , de jó olvasást ♥♥ remélem azért tetszeni fog ♥♥


Lana szemszöge:

Lassan tértem vissza a valóságba , de inkább úgy éreztem, mintha a pokolba kerültem volna be.   A bilincs okozta sebhez most kötél tekeredett , és ez tartott a levegőben . Körülöttem forrt a levegő, és nem ,csak  beképzeltem, ugyanis 5 méterrel alattam egy hatalmas tűz égett, de körül volt rakva apróbb téglákkal, hogy ne terjedjen szét . A füst felénk szállt ,így alig lehetett valamit látni , csak a hátulról hozzám simuló testet éreztem.
-Nyugi, ki fogunk innen jutni. – nyugtatott Dave hangja, mikor érezte, hogy kezdek bepánikolni.
-Mégis , hogy jutnánk innen ki?! Egy tűz felett lógunk és a kezünk is fel van kötözve..
- Kösz a bizalmat..
-Bocs-súgtam vissza , majd köhögni kezdtem a füsttől
-Drágám, ne most fulladj meg.. rád sokkal jobb játék vár. –halottam egy mély hangot, amit rögtön öblös nevetés kísért.
-Apáék merre vannak? –kérdezte meg Dave
-Mindent  a maga idejében.. Ha túlélik a játékot , akkor  a halálod után meglátjuk a sorsukat
-Akkor engedd el Lanat.. neked ő nem kell. Nem jelent számodra fenyegetést.
-Nem is arra megy ki az egész, te is tudod. Számomra csak az a lényeg , hogy szenvedj.
-Elengeded őt és apáékat, és én tűröm , akármit is csinálsz. Nem fogok menekülni és harcolni. –kezdet el alkudozni
-Megőrültél? –visítottam fel , mire az egyik ujja megsimogatta a kézfejem.
-Nem igazán csábít az ajánlat. –halottam immáron távolból a hangot ,majd egy ajtó csapódást.
- Ugye nem gondoltad az előbbit komolyan? – kiabáltam hátra
- De nagyon is. –mondta , majd egy apró suttogást hallottam, miszerint maradjak csendben, mert nem tudja vannak –e a teremben.
Én is hallgatózni kezdtem, de semmit nem hallottam ,és már biztosra is vettem, hogy üres.
-Nincs itt senki.-súgtam vissza a biztonság kedvéért
-Hallgasd a szuszogást. Egy ember vigyáz ránk. –újra fülelni kezdtem, de még mindig csak a tűz ropogását hallottam . A fűstől újra köhögni kezdtem, ezúttal viszont nem bírtam  abbahagyni , ráadásul levegőt sem kaptam.
-Jól vagy? –kérdezte aggódva Dave egy aprócska köhögés után, de válaszolni nem bírtam.
-Kapd el majd a kést ami a kezedbe csúszik és hagyd , hogy elvegyem. –sugta , és éreztem, hogy a lábával felrugaszkodik, majd pár pillanatig a levegőben tartja magát. Szerintem a cipőjéből csúszhatott ki a már említett nagyméretű kés-amit halkan megjegyezve inkább fél méretű kard-, de olyan gyorsasággal, hogy éppen az utolsó pillanatban kaptam el.
Kivette a kezemből és mindkettőnk kötelét félig elvágta , majd hintázni kezdett.  Körülöttünk lövések durrantak el, majd a falról apró szikra után lepattantak. Mi voltunk a célpont, immáron tudták mit akarunk. Dave egy suhitásal elvágta  a minket tartó kötelet , emiatt zuhanni kezdtünk a tűzbe. A derekamon megéreztem az egyik karját . Pár pillanatig sikerült fel néznem. Ő , csak a kezén lévő kötést vágta el, így bírta a másik karjával fent tartani magát, majd engem kifelé dobot , de jött ő is. A levegőben magához húzott  és kicsit oldalra küzdötte magát, majd az erős puffanást éreztem, és az ő fájdalmasan felsziszentő hangját.  Úgy fordította magunkat, hogy ő essen alulra, így  csak őt érte a hatalmas fájdalom.
-Nyugi egyben maradok-nézett rám, majd a segítségért kiabáló őr felé bicegett , aki a töltényből kifogyott és a kívülről zárt ajtó miatt menekülni se tudott.  Nem láttam, hogy mi folyik ott , de segíteni nem bírtam , ezért a karomat próbáltam megszabadítani a kötélből, de mikor visszaért egy vágással elvágta és húzni kezdett.
Egy pillanat erejéig láttam a földön fekvő férfit és a körülötte elterült vér tócsát .
-Hol és mennyire sérültél meg?
-Majd ha kijutottunk meglátod, de nem vészes.- válaszolt, majd a kilincset megtalálva hátrálni kezdtünk, mert az éppen nyitódó ajtóban Marry állt.
- Apuci! –kiabálta és megjelent Michael is, mi pedig hátrálni kezdtünk.
-Mit tettél az embereimmel? Merre vannak? – kiabált Davenek , aki rossz fiúsan és elégedetten elmosolyodott.
-Csak nem hiányoznak? Mi van szabad kézzel egyedül nem is bírsz kordában tartani? –cukkolta
 -De kíváncsi valaki.    Lányok, kérlek-nézett hátra , majd a két lány felém kezdett haladni . Hallottam , ahogy Dave Michalel verekszik, de nem bírtam rájuk figyelni, mert elvonta a figyelmemet a körülöttem keringő hárpiák.
- Szegény pici ártatlan Lana. Így kell meghalnia..-mondta tettetett szomorúsággal Vanessa
, de semeikük nem ugrott nekem
-Szegény drága Vanika. Úgy látszik, senki se szereti. – erre rögtön „harapot” és nekem akart esni. A vállát elkaptam és a fal felé nyomtam  , míg a lábammal  a mögülem nekem eső Marryt rúgtam hasba.
A fűst  a nyitott ajtó miatt kifele kezdett terjedni, így egy fokkal könnyebb  volt,  de ez mégsem segített azon, hogy a földre terített a két lány, majd bordán rúgott , de a lábukat elkapva a földre húztam őket .
-Apa! – sietett Marry Michelhez, aki ezek szerint alul volt . Hallottam , ahogy Dave fájdalmasan felkiált, mire Vanival egy emberként kaptuk oda a fejünket, de én a falba ütöttem az övét. Ő térdre esett és a vérző felületre tapasztotta a kezét . Marri hátára ugortam és eldobtam a kezében tartott fegyvert .
-Hülye szuka! – kiabált fel , majd a tűz felé kezdett hátrálni, ezért le akartam ugrani, de ő inkább elesett velem, minthogy elengedne. A földön gurultunk , közben egymást rúgtuk ahol tudtuk , de mikor a téglás részre értünk mindkettőnk bőrét elkezdte égetni a számomra már ismer forróság.
Felkaptam az első téglát és felé dobtam, de ő elkapta azt , és visszahajította , így engem talált el.  A hatalmas fájdalom a fejembe hasított, de ennyivel nem adhatom máris fel, ezért talpra álltam, és  Michael-Dave hez kezdtem szaladni, mert azt hittem, hogy Vanesa majd segíteni fog apjának. Tévedtem, ő csak ott áll és megtörten hallgatja  a két férfi közt  lezajló szavakat.  Innentől , az események mintha hirtelen felgyorsultak volna  Dave  már nem bírta kivédeni az ütéseket , és a földön csúszott végig a legutolsó után. Michael egy fegyvert rántott elő és felé szegezte . Én és Vanessa a nee-t ordítva indultunk el. Engem megakadájozott Marry, aki lefogott, de Vanessa Dave elé vetette magát, így a golyó őt találta el.
 Az apuka megtörten és egyszerre haragosan nézte a fájdalomtól felvisító lányát , közben kést éreztem a torkom körül, de mielőtt Marry elvághatta volna  egy begyakorolt fogás reflexének köszönhetően , kijutottam a penge alól , és hagytam had fusson , az apja megmentésére, mert Vanessa egy fegyvert húzott elő, amivel meglőtte Michaelt.
-Áruló-kiabálta rekedten az összeesett férfi , majd Marry sírva  felé hajolt és az egész termet az ő hangja töltötte be.
-Sajnálom…hibát követtem el. Én tényleg szerettelek.  –sugta az utolsó szavakat Vanessa , majd a keze lehullott Dave arcáról.  
 A fiú felém nézett , majd felakart állni, de visszaesett ezért segítettem neki. 
-Ne higgyétek, hogy ennyivel vége. Nem fejeződött be a játék. – szólt nekünk fenyegetően Marry, majd benyomott a kezében valamit . Dave leütötte öt és kifelé rohantunk, amennyire tudtunk.
 Külön válva kezdtük keresni Patricot és Christ , de semerre sem találtuk
-Túl nagy az épület- aggodalmaskodott Dave, amit meg is értek  .  Michael őre valóban semerre sem voltak, helyette, csak  a társaival találkoztunk. Az első három embernek azt a feladatot adta, hogy vigyék a kinti helyszínre Michealt, Marry-t és Vanit.  A következő pár embernek a keresést adta , majd az egyiktől kapott  egy voki-toki szerűséget, és mikor visszaszóltak, hogy megtalálták őket, viszonylag épségben hatalmas nyugalom járta át mindketőnket.
-Mindenki kifelé az épületből!-szólt bele – majd rohanni kezdtünk az ajtó felé, kint pedig elég szép csoport várt és  amint kiértünk éljenzésben törtek ki közöttük pedig ott állt a véres Chris és Patric.
-Basszus…lemaradtam a hatalmas bunyóról- hüledezett Chris az erdő közepette , mikor elmeséltük nekik . Hát igen ez tipikus ő… majdnem meghal , tiszta vér az egész teste , de az a legnagyobb baja, hogy lemaradt a bunyóról.
-Veletek mi történt? – kérdeztem rá
-Mondhatni a bolondját járatták velünk Mikor felébredtünk egy labirintus elején lehettünk ,  a falak , pedig téglákkal voltak kirakva. Rögtön a fegyver után néztünk , és mind megvolt , így túl könnyűnek nézett ki a helyzet , de hamarosan futásnak eredtünk, mert van 10 éheztetett kutyát szabadítottak ránk . Mikor az út felénél voltunk eltévedni kezdünk, csakhogy  mindegyik rossz fordulónál „meglepetés” várt ránk.  Azután mikor az utolsó kanyart tettük meg kissé véresen , egy üvegfal választott el a külvilágtól.   Mivel ez volt az egyetlen esély átjutottunk rajta ,közben a fejünket védtük ,de  a testűnket így is elvágta , illetve beleállt egy egy darab. Meglepő módra kiszedték belőlünk, mert úgy gondolták megérdemeljük, hogy üveg nélkül  kűzdjűnk tovább. Ott már nem bírtuk tovább és össze estünk  –darálta le az egészet , majd ezek után lemaradtunk egy kicsit Davel.
-Nagyon fáj?-mutatott a testemre .
-Már nem, legalábbis hozzászoktam. Neked?
-Csak a bordám, fejem, lábam és a többi, de nekem se. – Legyintett egyet- Agódtam érted.-nézet komolyan a szemembe.
-Bíztam benned.-mondtam ugyanolyan komolyan, majd kaptam tőle egy puszit.
-Szeretlek! –mondta ki , de a hatalmas robbanás miatt hátra néztünk. Az előbbi hely robbant fel,  ezek szerint ezt kapcsolhatta be Marry , reménykedve , hogy mi addig még bent leszünk.
 Hamarosan megérkeztünk az ő kis szálasukra, amit itt szereltek fel és rendes ellátást kaptunk.
-Hogy vannak Marryék?-kérdeztem este Davet , mikor a tűz körül űlltünk.
-Michael meghalt , Vanessát még próbálják megmenteni , Marry , pedig börtönbe kerül.
-Héé..ne szomorkodj, már minden rendben lesz. Biztonságban vagy és van egy jó hírem.-mondta, majd mikor elég hatás szünetet tartott közölte velem, hogy visszatért az emlékezete.
-Kérdezhetek valamit?…-kezdte , de már tudtam mit akar
-Igen, ezek után is veled szeretnék lenni .-mondtam mosolyogva , de ő megrázta a fejét.
-Nem ez lenne az.  Ezt sejtettem, illetve reméltem, de a kérdés inkább az , hogy  eljössz velem Párizsba? – erre  a kérdésre kikerekedett a szemem és rögtön a nyakába ugrottam. Igaz , hogy apával meg kell beszélni, de elég engedékeny és érzi , hogy Dave mellett biztonságban vagyok, ezért szerintem bele fog menni.
-Szeretlek-duruzsolta a fülembe
-Én is szeretlek- válaszoltam, majd vissza ültem a helyemre és végre megint úgy éreztem, hogy minden rendben van.  Ő a vállamon átdobta a kezét  és összekulcsolta az enyémmel, majd mi is beszéltünk a körülöttünk zajló beszélgetésbe , amíg  el nem kezdtek énekelni .
Biztonság , barátság, szeretet és család . Újra mindenem megvan , amire szűkségem lehetne és , ami pár hónapja remegő kártya várként állt előttem. 
U.I : kaptam még egy díjat F. -től , amit nagyon köszönök ♥  , de itt csak a kérdésekre válaszook, ha nem baj, mert ugynazaoknak a blogoknak kűldeném tovább
1., Mi a kedvenc könyved?- Nehéz kedvencet írni , mert ahoz túl sok van , de egy párat felsorolok: Shiver, SzJG, Tökéletes Kémia , CSit-csit
2, Szereted a meséket? - kiskoromba imádtam, de még most is megnézem, mikor a hugomékra  rájön a testvéri nap :) (ilyenkor a délelőttöt a szobámban töltjük családi filmeket / animációs mesét nézünk)
3, Mi a kedvenc filmed? - nincs kedvencem
4, Ha te lennél a király mien szabályt vezetnél be? -  Jó kérdés, mert hirtelen 100 válasz beugrott , de mindet elvetettem. Sajnos erre normális választ nem tudok adni
5, Hogy képzeled el a jövőt? - Mindig máshogy :D ( erre sem bírok rendesen válaszolni , bocsi *.* )
6, Kire ruháznád a legértékesebb dolgaidat?- Családom és legjobb barátnőm  meg persze a barátom 
7, Mi inspirál a  dolgokban? -  Mindig a pozitív oldala :D
8, Ki az aki a legtöbbet jelent neked? - Már sokszor leírtam , így ugyan úgy : Családom, legjobb barátom és barátom (tudom h a legjobban egy embert jelent) 
9, Mit gondolsz a fiú-lány barátságról?- szerintem igenis létezik :) 
10, Hiszel a természetfeletti lénykeben? - Van ameikben igen 
11, Szerinted mien a halál? - Nem tudom :I   én a reinkarnációban hiszek..

6 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jó, lett, megérte várni ;) Nagyon kíváncsi vagyok a 2. évadra

    VálaszTörlés
  2. Tartozom egy bocsánatkéréssel, mert nem írtam a részekhez, de mindent elolvastam.:)
    Izgultam már, hogy mi lesz velük..:S De minden jól alakult.:) Nagyon várom már a 2. évadot.:3

    VálaszTörlés
  3. Iszonyatosan szuper lett. Imádom azt a részt amikor harcolnak, Chris reakcióját, mert kimaradt és hogy szerintem Marry is felrobbant :) 3:), de nem lehetek benne biztos. Remélem a következő évad is ilyen izgi lesz, mint ez volt, vagy sokkal izgibb.
    Már nagyon várom a kövit, tehát siess :)

    VálaszTörlés
  4. Szia drágaság!

    Röstellem, hogy az előzőekhez nem írtam, amiért bocsánatot is kérek tőled.

    A fejezetek egytől - egyig elkápráztattak, és le is nyűgöztek. Egyáltalán nem rosszak, és nem is laposak, mint ahogyan azt te állítod. Sőt mi több... mindig volt benne valami pillanat, rész, ami izgalmas volt.
    Imádtam, hogy akció jelenetekből nem volt hiány, főleg meg így, hogy magában a történetben is az ilyen jeleneteknek közre kell játszani. Legalábbis úgy ér valamit igazán, egy ilyen témájú történet. És a tiéd, pedig nagyon sokat ér, ez hidd el.

    Chris reakcióján nevetnem kellett. De végül is, mindig is kell egy ilyen karakter egy ilyen fantasztikus történetben, mint amilyen ő volt. :)
    Lana, kezd egyre harciasabb lenni, ami tetszik is. :) Dave, pedig egy igazi hős szerelmes, aki megmentette szerelmét. :)

    lehet, hogy tévedek és a megérzésem is rossz, de úgy érzem, hogy Mary elég kellemetlen szerepet fog majd kapni a második évadba.. amelyet egyébként kíváncsian várok is!

    De addig is még ha jól olvastam ki a szavaidból, kapunk befejezésképpen epilógus részt, amit csak ugyan kíváncsian várok! ;)

    Sokszor puszillak
    Love
    Dóry

    VálaszTörlés
  5. Hello! Imádom a blogod és ahogyan írsz! Nagyon izgi a történet és remélem minnél hamarabb lesz folytatása! Itt találsz egy kis ajándékot:http://hope-love-smly.blogspot.hu/
    Második díjnál keresd a nevedet!

    VálaszTörlés
  6. Először is:lapos?!király lett te lány!!:DImádtam az első szótól az utolsóig:))A te írásodra mindig megéri várni<3 már nagyon várom a második évadot ugyanolyan lelkesen az epilógust is:) Imádom,ahogyan a szereplők tetteivel jellemzed őket,nagyon jól csinálod mindig hűek maradnak a maguk kis személyiségéhez (Chris az egyik kedvencem Lana és Dave mellett,ő rajta lehet jókat nevetni)
    Nagyon izgalmas,úgyhogy várom a kövit:DD<3

    VálaszTörlés