2013. február 12., kedd

II. 1.rész

16 év elteltével

-Mehet?-kérdeztem Zach-et , aki egy bólintással jelezte , majd indította is a stoppert , mire rohanni kezdtem és a legelső létrára felkapaszkodtam, majd a tetőn folytattam tovább az utam.  Egyikről ugráltam a másikra ,  a szint különbségnél pedig kézen átfordulással értem le , és a kerítésen másztam át szinte egy másodperc alatt. Hogy mindenki értse ez a parkour. Egy olyan extrém sport , ahol a városon keresztül jutunk el egyik helyről a másikra, lehetőleg minél gyorsabban ,közben pedig vesszük az akadályokat .  A parkourban nincs megszabva , hogy mien mozdulattal ugrasz át a tetőn vagy hogy tompítod az esést..ez stílustól függő . A sport lényege , hogy a test izomzatát növeljük , illetve tompítsuk az ütést ,  ha pedig földre érkezünk nem megtorpanunk, hanem kifutunk belőle. Az én kijelőtl célom most a régi mozi belseje , ami  a kiindulási ponttól negyed órára van.
-Mennyi van még?-kapcsoltam be a fülemben lévő kütyüt, amit Zach adott. Isten tudja honnan szerezte , de nagy hasznunkra van
-6 perc telt el. –halottam a hangocskát és már ugrottam is le.  Egy kicsit beütöttem a vállam  , de nem foglalkoztam vele ,  mentem tovább. Már láttam a mozi tetejét , amikor szirénákat hallottam meg. Talán nem említettem, hogy illegális?
-A nevét kérem! –parancsolta szigorúan a rendőr tiszt miközben a kezemre rakta a bilincset.
-Aaron Tawner

-Nem hiszem el , hogy már megint ezt tetted! Azt hittem tanultál a múltkori esetből ..meg az-az előttiből  – kezdte el a beszédjét anya miután letisztázta a rendőrrel a dolgokat . Hát igen, nem ez az első esett . A legelsőnél anya ki volt akadva , de apa viszonylag lazán fogadta. Kíváncsi vagyok  most mit fog szólni az esti vacsoránál, hisz szinte csak akkor találkozok vele.
-Szoba fogság! – mutatott fől az emeletre én pedig örömmel fogadtam. Nálam ez nem volt akadály , mert a szobám teli van tipikus fiú cuccokkal, ha pedig megunnám a kockulást , csak leugrom a tetőre onnan pedig szabad a pálya.
-Mi a helyzet?-vettem fel a telefont , amin Zack képe virított. Az apja, Chris , apu munka társa . Együtt dolgoznak , mint utazás ügynök , ezért mi Zackel már csecsemőkorunk óta ismerjük egymást , és mi is legjobb haverok vagyunk , akárcsak az őseink.
-Ezt bebuktam. Elkaptak , anya ki volt akadva és újabb „szoba fogság” .
-Béna – röhögött bele
-De attól még tartom a csúcsot! – vágtam rá. Van egy oldal, ami kimondottan ezzel foglalkozik . Vagy 30 tagja van bejelentkezve és mi versenyzünk egymással  . Zackel  benne vagyunk a top 3 ban , ami viszonylag jó , de a mi helyzetünk állandóan változik.
-Ch ..nem sokáig!
-Aaron!!- hallottam anya kiabálását , ezért Zack lerázása után indultam is lefele.
-Szia apa- köszöntem  , és én is az asztalhoz ültem és vártam, hogy anya kihozza a pizzát. Éljen a férfi uralom!
-Hello! Mien volt a napod?-kérdezte meg
-Átlagos. Neked?
-Sok vevő volt. Más nem nagyon történt.
-Átlagos nap..nem is tudtam, hogy minden nap a rendőrségre kell járnom. –szólt közbe anya mire apa a pizzája felől sandán nézett rám
-Ígérem többször nem kapnak el! – tettem fel a kezemet védekezően
-Vagy inkább nem csinálod többet! Zack is veled volt? –kérdezte meg , de a tekintetén nem látszott , hogy ki lett volna akadva
-Nem.-falaztam rögtön
-Érdekes , mert ő mást mondott.
-Idióta-szisszentettem fel , és neki szántam  , holott jól tudtam , hogy pár utcára arrébb van
-Mi jó abban, hogy tiszta lila a tested ? Miért élvezed, hogy  mindenhova mászol és minden honnan összevissza ugrálsz?-kérdezte meg anya , mire alig észrevehetően , de apa szúrósan nézett egy pillanatig rá.
-Nem lila mindenhol, csak  most a vállam és azért mert élvezem. Tudod mai fiatalság..tombol bennem az energia. Valahogy le kell vezetni. –mondtam két falat közt , de szerencsére leterelődött erről a téma,csakhogy szóba került a suli.  Imádom a vacsorákat , ilyenkor mindig ki kell beszélni ezeket a dolgokat.
-Megvagyok.. a félévim jó lett.
-Szinte mindenből hármas-húzta el a száját anya
-De stabil hármas !-
-Mert lusta vagy!- kontrázott rá  és ez ment egy darabig , amíg be nem fejezték a vacsit. Én az utolsó szeleteket felvittem a szobába , csakhogy  a lépcsőn meghallottam egy érdekes dolgot , amit nem hagytam a fülem mellett, így visszasettenkedtem a falhoz. Régi rossz szokás, hogy kifülelem azt , amihez szerintem közöm van.
- Paget és Bent meggyilkolták majdnem egy hónapja. Ma jutott be hozzánk a hír.
-Úr isten! Hogy történt? Mit mondtak rá? A kislány életben maradt?
-A helyi nyomozók  autó balesetnek tüntették fel, mert túl sok volt a fekete lyuk.  A testen lövések voltak , az autó ronccsá tőrt , majd  valaki a tóba lökte a kocsit.  A lány nem volt velük , és róla semmit nem tudunk.
-Gondolod, hogy Marry volt?
-Előfordulhat. 1 hónapja szabadult ki és indítéka is volt. A két idő tartalom , pedig egyezik is . –folytatta én pedig már léptem volna le, ah nem halom meg a nevem, amitől a szívem az egekbe ugrott, de tévesen , mert nem buktam le.
-Aaronnal mi legyen,  ha mi is célpontok leszünk? Be kellene avatni. A családod génjei benne vannak és nem bír magával mit kezdeni. Ha ő is veled mehetne..-mondta , de apa félbeszakította
-Még ne. Majd lassan elmondjuk neki, az alapokat pedig amúgy is tudja. Kis korától fogva tanulja a küzdő sportokat és az új hobbija miatt nőt az álló képessége is. Nem kellene sokat tanítani neki, de ne ez legyen a jövője.
-Hadd döntsön ő a jövőjéről, de ahhoz tudnia kellene mien lehetőségek állnak előtte. Különben is Zack mindig veletek van. –kaptam el ezt a foszlányt is , de a leghalkabb módon sprinteltem fel  a szobámba, mert észrevettem hogy valaki elindul a búvóhelyem felé.                                          Próbáltam lefoglalni magamat , de még aludni se tudtam, mert a fejembe záporoztak a kérdések. Valamiről nem tudok, pedig kellene és ráadásul Zack is benne van , de hogy kerül a téma a gyilkosságokhoz?
-Mentem bringázni! – szóltam be anyunak a nappaliba másnap délután
-Héló, te szoba fogságban vagy!-szólt rám
-Csak a ház előtt leszek. –mondtam neki, de a szigorú tekintete megijesztett , ezért bevetettem a kiskutya szemeket.
-Lecke?
-Kész –vágtam rá kapásból , mire egy sejtettem után elhúzta a száját és nyitotta is az ajtót.
A szavamat betartva tényleg ,csak a ház előtt montembikeoztunk Zackel .
-Ugye mindent megosztunk egymással?- kérdeztem bele a témába, mert jelenleg, csak ő volt ,akitől megtudhatok bármit is  , de feltűnés nélkül akarom .
-Ja. Mert?
-Amikor nem érsz rá..-kezdtem bele
-Alakulóban egy csaj. Vele lógok – vágta rá . –Figyi –mutatott a velünk szomszédos házra, ahol egy lány próbálkozott a nagy kerítésen bemászni. 
-Gondolod, hogy betörő?-kérdezte meg a legidiótább kérdést
-Ha az lenne , akkor kapásból átmenne a kerítésen és nem fényes nappal törne be. Ráadásul nem egy virító ruhában.-utaltam a sokszínű kiegészítőkre
-Ja, lehet.
-Segítsek? Feltoljalak hátulról? –kérdeztem meg a szenvedő lányt miután a bicót a földre tettem .
-Megoldóm anélkül, hogy letapiznád a seggem-mondta harapósan , mire én védekezően, feltettem a kezem.
-Csak segíteni akartam. -  Félreértés ne essék , nem vagyok az a tipikus fej elcsavaró srác . Megfordulnak utánam, sőt oda is jönnek flörtölni, de én nem érek vissza semmivel . Volt pár barát nőm ,akikkel  kisebb –hosszabb ideig tartott a kapcsolatunk , de szerelmes nem voltam .  Ám azért a flörtbe benne vagyok, sőt kikezdeni is szeretek a lányokkal és sokszor tudok meg ez alapján dolgokat róluk.
-Hát nem vagy nagy segítség-mondta a szöszi egy nyögés közben , mikor már majdnem fent volt a 2 méteres kerítés tetején.
- Azt mondtad nem kell segítség .- Tettem zsebre a kezem és a falnak dőltem így néztem tovább
-Miért mászol be?-kérdezte meg Zack a bicóján ülve tőlünk 1 méterre
-Semmi közötök hozzá.
-Történetesen nézhetnénk betörésnek és ráhívhatnánk a rendőrséget, szóval igenis van.- mondta Zack , mire a lány a szúrósan hátranézett rá
-Bent hagytam a kulcsom ..és itt lakok ..most jobb? –kérdezte meg , de a lába megcsúszott és lefelé esett. Lett volna időm , hogy elkapjam , de  csak a kezénél tartottam meg az utolsó pillanatban , hogy a fejét ne vágja be.
-Szívesen-mosolyogtam rá  , majd felhúztam, de nem engedtem el, hiába rángatta a kezét.
-És az igazi ok? Merthogy te nem itt laksz az 100.-mondtam , mert sajnos az utcánkban egy csaj se lakik, csak idős házaspár vagy középkorú emberek.
-Ne te döntsd el, hogy mikor hazudok, mert nem hiszem, hogy környékbeli vagy.-bökött a bicóm felé
-Ezt benézted, mert abban a házban lakok. –böktem a fehér kertes házra .
-Akkor üdv szomszéd, örülök a találkozásnak, most pedig ha megbocsájtasz..-kezdett el újra mászni  .
-Nem nagyon látom, hogy örülsz nekem.-húztam el a szám . Ha valóban szomszédok leszünk, akkor az  érdekes lesz , mert nem nagyon barátságosnak néz ki.
-Merre a csomagok? Mikor költöztél?-bombázta kérdésekkel Zack
-Muszáj nektek mindent tudnotok? –fakadt ki a kerítésen , amiről újra leesett , csakhogy most inkább ugrott mikor érezte, hogy gáz van, így nem ütötte be magát.
-Aha-válaszolt Zack
-Tegnap költöztem és ennyit az ismerkedésből. Pápá- erőltetett meg egy mosolyt , majd mászni kezdett, de nagyon meguntam az előző szerencsétlenkedését, ezért  felugrottam  és egyik kezemmel megkapaszkodtam, közben a  lábaimat is stabilan beakasztottam az apró téglákkal kirakott kerítésbe , a máik kezemmel , pedig a lányt a derekánál fogva felhúztam,  és megvártam , amíg az egyik lábát átlendít .
-Szia –köszöntem el egy mosoly kíséretében mielőtt még leugranék , azután pedig visszaülve a biciklire trükközni próbáltam, de sehogy nem bírtam megülni a seggemen , ezért elrángattam Zacket a közeli bicó parkba , de az út során nem sikerült több mindent megtudnom , túl feltűnő pedig nem akartam lenni, ezért hagytam a témát .
-Akkor holnap a suli udvaron? –kérdezett rá a találkozó helyünkre ,mire rábiccentettem és egy négeres elköszönés után mindenki indult haza.
-Merre jártál?-kérdezte anya mikor a konyha ajtó mellett akartam elmenni .
-Csak a parkban. Betyszó .-esküdtem és a pultra ültem , ahonnan azonnal lezavart egy konyharuhával.

-Hallottatok már az új szomszéd lányról? –vetettem fel a témát, mire apa „ én fiam” nézéssel nézett rám, hogy már is összeismerkedtem vele
-Csak annyit, hogy 2 hete fogadták örökbe és a napokban költözött ide. –mondta anya
-Miért fogadták örökbe? –kérdeztem meg mire a vállát rázta , majd apuval valami esti műsoron kezdtek veszekedni. Öreg házasok..
-Ne előttem-fakadtam ki és a kezemet a szemem elé raktam, amikor anya csókkal próbálta megpuhítani apát, de a nyafogás helyett inkább  felmentem lezuhanyozni , utána pedig  a laptopomat dobtam az ágyba , de elidőztem az ablakba , ahol a délutáni lány kicsi alakját lehetett látni, amint összevissza pakolászik ki a dobozból. A két ház nincs valami túl közel egymáshoz, ráadásul  szoba ablaka előtt egy hatalmas fa van növesztve, de az ágak pont az ablaka előtt elágaznak , így tökéletesen átlehetett látni , amit valószínűen  ő is észrevett, mert dühösen nézett vissza. Intettem neki és aranyosan mosolyogtam, de nem díjazta ,hanem dühösen elrángatta a függönyt. Gonosz módon , de élveztem , hogy idegesíthetem , ezért mosolyogva feküdtem a laptopom elé, ahol a parkhour videókat nézegettem, de eszembe jutott a tegnap halott gyilkosság , így különböző oldalakba írtam be az emlékemben élő két nevet, de sehol, sem volt találat.
-Holnap suli!- jött be anya figyelmeztetni én pedig ijedten nyomtam meg az x-et.
-Rendben , még 5 perc.-mondtam közben az órára sandítottam , ami majdnem éjfélt mutatott.
Miután kiment megnéztem a leveleimet, majd félretettem   a laptopot és én is  elhúztam a függönyt, nehogy a drága-látos szomszédomnak kukucskálni támad kedve …még a végén meglátja a szekrény soromat. Az biztos , hogy hamar felkapja a vizet..legalább lesz kit idegesítenem az unalmas napokon…

11 megjegyzés:

  1. Ahw.*-* nagyonjoo.:)várom az újat.!:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. juj új olvasó *.* köszönöm szépen , sietek :$

      Törlés
  2. Nagyon király lett!!Imádom:DTetszik Aaron karaktere plusz jól néznek ki a szereplők képei is*-*A kedvenc részem a családi vacsorás beszélgetés volt na meg a találkozásuk a szöszivel:DZack tényleg idióta falaztak volna neki és bevallja...milyen okos:3
    valahogy megjött a kedvem a parkourhöz,kár hogy errefelé ezt nem tudnám megcsinálni:/Bár én a sima úton is elesek szóval...valószínűleg nem is kéne a falakon ugrálgatnom:DVégülis egyszer élünk nem??
    olyan rejtélyes,már én is kíváncsi vagyok szóval siess a kövivel!!:DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm , örülök hogy tetszik :D :$ Hát igen..hasonlít az apjára.. nekem is lenne kedvem hozzá , ha nem lennék szerencsétlen :D Úristen, de azért léci ne törd össze magad !! *.* sietek :) (legalábbis próbálkozok majd )

      Törlés
  3. nagyon nagyon király *.* imádom, aztán hamar legyen új rész!!

    VálaszTörlés
  4. Baromira jó lett. Imádom minden egyes szavát és egyetértek azzal, aki szerint a vacsorás beszélgetés volt a legjobb, ám nekem még a kihallgatásos rész is tetszett. :D <3 Jó képeket választottál és a csaj az valami fantasztikus karakternek ígérkezik =>tehát várom a kövit úgyhogy siess. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen örülök hogy tetszik :$ hihi..te segítettél választani :D (legalábbis Aaron-t eldönteni ) sejtettem, hogy tetszeni fog a karaktere ...:D , de nem lesz ő sem mindig ilyen ellenséges.. , de pszt! ez titok! majd próbálok sietni :$ :) ♥

      Törlés
  5. Ja és még annyit, hogy (bár úgy tűnik egyedül) kicsit másképp képzelem el Aaron-t :(( de a sztori tökéletességén mit sem változtat ez :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm és szabad megtudnom , hogy hogy képzelted el?:D

      Törlés
  6. Júúúúújjj*-* Ez valami fantasztikus :oooo
    Én így szerettem volna, hogy a fiuk szemszögéből legyen, szóval, most még nagyobb az öröm.*--*
    A szereplőket szerintem nagyon jól választottad, és ez az egész annyira cuki.:3
    Hamar a kövit :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. annyira örülök hogy tetszik:) és köszönöm:$ hát majd nem mindig lesz Aaron szemszögéből , hanem egy idő múlva azért belerakok mást is... köszönöm és sietek ♥♥ :)

      Törlés