2013. március 22., péntek

II. 10.rész




 Itt a rész és köszönöm szépen az előző kommenteket ♥ A résszel kapcsolatban : Kérlek , ne öljetek meg.. :) Jó olvasást :)

Fáradtan dolgoztam már a hátsó kert nagyobbik  szakaszán , de  most egy kis pihenőre van szűkségem , így eldőltem a hinta ágyban és kifele néztem a fejemből. Más korombeli most haverokkal van , vagy csajozik . Lehet , hogy épp parkhourizik , amit én is szívesen csinálnék per pillanat. Sőt akármi mást csinálnék, de füvet kell nyírnom és még csak ebédidő sincs…

Tegnap este amíg apa ügyködött a gépén én szinte elaludtam a kanapén , sőt ha rajta múlna szerintem még most is ott csücsülnék, bent , de anya észre vette, hogy nem vagyunk otthon. Mint kiderült, apa úgy gondolta, hogy túl aranyosan és békésen alszik…sőt csöndben ,  így nem akarta megtörni a varázst , ezért sok gondolkodás után elvitt magával. Anya nem így volt vele, mert szerinte akármi történhetett volna velem. Túlságosan féltet , így egy picit összevesztek, de aztán anya belátta , hogy igaza van apunak. Ha történt volna valami velem , ő ott lett volna és tud segíteni és másfelől, nem fog tudni mindig megvédeni , ha ezt az utat választom. Kell kapnom pofonokat , mert ez is vele együtt jár és elég nagy fiú vagyok ehhez. Ezek után pedig reggel 9 kor arra keltem, hogy apa lehúzza rólam a takarót és kinyissa az ablakot, egy ideje felkelnem címszóval.  Nem nagyon sikerült, ezért egy vizes vödörrel sétált felém, aminek a látványától rögtön észhez tértem, így mielőtt rám borította volna, kiestem az ágyból és öltözhettem fel, mert egy egész napi munkát sózott rám. Hogy , miért? Mert egy elég szép kocsi kulcsot lebegtettek a szemem elé ,így kapásból el vállaltam. Szóval a napi programom a porszivozás, ami mellett már egy kisebb pipa van, azután fű nyírás ,  medence takarítás, kocsi mosás és így a többi én pedig már a második után elfáradtam, de ez nem az én hibám. Kiszívta a nap az energiám, mert dátumot meghazudtoló idő van. Hét ágra süt a nap, és a hőmérő is 25 °C –ot mutat , így egy szál térd gatyába punnyadok.

-Szia szomszéd.. –szólt Kat , majd utána Naomi is köszönt.

-Ti meg mit kerestek itt? – néztem rájuk értetlenül és a könyökömre támaszkodva vártam a választ.

-Gondoltuk kihívunk téged , meg Zack-et … sétálni, vagy akármi , ezért bekopogtunk elsőnek hozzád, és anyukád küldött minket erre.- mondta Naomi közben Kat a hátsó udvarunkat pásztázta innen a gerendáról. Nem olyan nagy, de kicsinek sem mondható.  A hátsó kerítés nem látszik, mert sövény van elé ültetve . Van egy kisebb fa a szélén, amiről egy régi hinta lóg le, míg a kert másik szélén egy nagyobb medence van, ami most üres, csak a piszok vigyorog az aljáról. Innentől egy nagy zöld folt van, majd elérkezünk a teraszig, ami árnyékban van és jön a házunk.

-Mennék, de egy picit be vagyok havazva mára. –húztam el a szám, de csak másodpercekre sikerült, mert hatalmas vigyor terült szét az arcomon. –De szerintem Zack menne és össze tud szedni még egy embert..

-Majd, eldől- rázta meg a vállát Kat és sejtelmesen a barátnője arcát fixírozta. Ezután beszéltünk még pár szót , és újra kezdhettem befejezni a munkámat , mert ők leléptek.  Dühösen néztem a még megmarad nagy területet, ami teljesen úgy tűnt, soha nem akar elfogyni, így egy kis ideig feladtam és  a slag után nyúlva a medencébe másztam befele, ami hülye ötlet volt, mert a víz visszacsapott rám, de már nem érdekelt. Csak azért is ottmaradtam és elkezdtem szivaccsal törölgetni az oldalát, majd fertötlenítö szert is tettem rá.

-Zavarok drágaság? – hallottam Kat kiabáló hangját, mire feltoltam magam és egyik szemöldökömet felhúzva néztem rá. Elsőnek is nem értettem azt, hogy miért van itt, de az jobban lefoglalt , hogy drágaság-nak nevezett. Jó, mondjuk, mintha én nem mondtam volna rá múltkor a cicát, meg az édesemet, de nem hittem volna, hogy egyszer is becézni fog.

-Dehogy is , ÉDESEM.-hangsúlyoztam ki az utolsó szót.-Úgyis szűkségem van plusz két segítő kezecskére. –mondtam, mire felnevetett.

-Azt várhatod…-mondta és én újra megnyitottam a slagot , folytatva a munkámat.

-Akkor miért vagy itt?

-Mert , így Nao és Zack el tud menni randizni. Nem akarok gyertya tartó lenni , és gondoltam megtisztellek a társaságommal.

-Randiznak? – virultam fel , és egy biztató ühüm után felfigyeltem a fa hinta recsegő hangjára, majd kissé nyikorogni kezdett, amikor valoszínüleg hintázni kezdett vele.

-Megtisztelő a társaságod és felemelő lenne látni, ahogy leszakad alattad a hinta, de ezek ellenére, nem ajánlom, hogy azon maradj rajta.

-Most arra utalsz, hogy dagadt vagyok?

-Nem, arra utalok, hogy régi a hinta…

-Nem hiszem, hogy le fog szakadni..- mondta és tovább nyekergette.

-Hozol egy törölközőt? –kértem meg , mikor kifele  szálltam.

- Nem hallom a varázsszót… -mondta mosolyogva , de mikor a testemre nézet belaharapott az alsó ajkába és meg sem várta a légyszíves-t, már ment befele.

-Csak nem tetszik, amit látsz? – kérdeztem közel hozzá, mikor kiérkezett.

-Cseppet sem..sőt kezdek aggódni, hogy a pucérkodásoddal elüldözöd a jó időt. Még a végén azt , hiszi így maradsz és elbújik a nap –mondta , és az ajkán egy halvány mosoly díszelgett. A törölközőt felém nyújtotta , ezért egyik kezemmel elvettem míg a másikkal közelebb húztam a derekánál fogva , amíg a testűnk engedte. Ő a kezét a vizes mellkasomra tette és eltolt magát, míg én csak mosolyogva fogadtam ezt a reakciót. Tetszett, hogy nem adja magát, és aranyos a most elpiruló arcával …gondoltam, de rögtön magamra is szóltam, mert én nem akarok semmit tőle.

-Szerinted érdemes megtakarítanod magad, hogy utána megint vizes legyél? –kérdezte közben a papíromat nézte

-Hogy érted? –hajoltam fölé mire a kezével az autó mosásra bökött.

-Ki mondta, hogy vizes leszek?

-Ki mondta, hogy nem? – nézett felém és játékos mosoly futott végig az arcán, ami megmutatta a tökéletes fogsorát.

-Rendben, akkor megyünk, kocsit mosni. – bólintottam és csuklón fogva húzni kezdtem át a házon , majd ki az utca felőli részre, ahol a garázs állt.  Óvatosan kiparkoltam, apa kocsijával a felhajtóra és magamban öröm táncot jártam, hogy semmi baja nem lett, apuci szeme fényének.

 Itt is volt, slag , így elsőnek bevizeztem a kocsit, majd egy-egy vödröt megtöltöttem vízzel és mosó szerrel , amivel rögtön mosni kezdtük a kocsit.

-Héé!! –visított fel , mikor véletlen lefröcsköltem.

-Nem direkt volt! –mondtam, de ugyanúgy megkaptam az adagom.

-Öm.. ugye tudod, hogy kocsit mosunk?- virult fel még jobban az arcom az ötletemtől

-Na nem mondod ész lény..-forgatta meg  a szemét

-A lányok ilyenkor pózolgatni szoktak nem? – mentem felé, mire ő mozdulatlanul nézett rám

-Tudod, mint abba a videoklipbe is.. én éneklem te meg ugyanúgy pózolsz , mint a csaj, vagy jobban.. szóval: Hey, I just met you, And this is crazy, But here's my number, So call me, maybe?- kezdtem el énekelni, mire ő  nevetve  közelebb jött és tarkón csapott.

-Az ugye, tudod, hogy a végén kiderül, akinek produkciózik a csaj , az meleg?

-Jaj, szívem..neked nem kell ettől tartanod, ha csak ez akadályoz meg…-nyugtattam meg és óvatosan szinte hozzá se érve az arcát a tenyereimbe temettem.

-Teljes mértékben megnyugtattál.. –mondta és ő is ugyanígy tett, ,majd tovább dörzsölte az autót, anélkül, hogy táncolni kezdett volna, ezért a garázsban beindítottam a hifin a rádiót, amin pont a kedven számom ment. Én is beálltam a kocsi ablakát súrolni és láttam, hogy lassan a csípőjét ringatja jobbra-balra az ütemekre. A hangulat egyre jobb lett énekeltünk, „táncoltunk”,  és mikor kész lett a kocsi, elkezdtük egymást fröcskölni . A végén ott kötöttünk ki, hogy ő a hátamon ült ,és habot tesz a fejemre, míg én próbálom leszedni magamról hangos nevetések közben.

-Valami van a hátamon!! Segítség… pióca! Ki akarja szívnia vérem! – mondtam és pörögni kezdtem , de ő csak még jobban átkarolt és hozzám simult. Éreztem a leheletét  a nyakamon és a kellemes illata( plusz hozzá jött még a kocsi mosó szeré) meg csapta az orromat. Kicsit szorosabban fogtam meg a lábát nehogy leessen  és egy helyben megálltam. Már nem akartam, hogy lejöjjön, azt  akartam, hogy maradjon így. A puha arca az ennyimhez ért és még mindig aranyosan kuncogott .Felé néztem és az arcunk rettenetesen közel volt. A szívem vadul dobogott és nem bírtam eldönteni, hogy ez miatta van, vagy az miatt, hogy fel vagyok pörögve. A kuncogást abbahagyta és csak mosolygott rám, miközben a szeme ragyogott.

-Khm…- mondta egy krákogó hang, mire mindketten oda néztünk és rögtön elengedtem , ahogy ő is engem . Amint földre ért egy lépést ellépet tőlem.

-Szia Natasa!- intettem felé- Ő itt , Kat.. Kat, Natasa.- mutattam be őket egymásnak, mire csak biccentettek a másiknak. Se puszi se semmi. Kat szégyenlősen és kissé kipirulva bámulta a cipője orrát  Natasa , pedig engem nézet.

-Bocs, ha megzavartam valamit. Gondoltam eljövök hozzád, ha már egy hete nem találkoztunk . Élőbe jobban tetszik a hangod, mint telon keresztül.

-Persze , gyere. Nem zavartál meg semmit.- mondtam illedelmesen , magamban pedig szitkozódtam, hogy miért nem jöhetett volna később. –Épp , csak a munkám végeztük-mosolyogtam el visszagondolva és slaggal lelocsoltam a kocsiról a habot, majd egy száraz ronggyal tisztára töröltem .

-Akkor én nem is zavarok tovább…-mondta Kat és intett egyet , de közben gyorsan kapkodta  a lábát a kapu felé

-Nem zavarsz!!- kiabáltam utána, de nem foglalkozott vele, csak visszanézett rám és a saját zárukkal kezdett babrálni, majd becsukta maga után az ajtót.

-Legalább ketten leszünk.-mondta

-Mi történt a kezeddel? – néztem le és aggódva emeltem fel a fehér kötést.

-Belevágtam a kezembe.- húzta el a száját. –Eszméletlenül fájt ! – fintorgott el, nekem pedig rögtön beugrott a tegnap este. De ő nem lehet..neki kék a szeme, míg az esti lánynak barna volt…

-És mit kell még csinálnod? – kérdezte meg , mire felsoroltam neki . Befejeztem a fű nyírást és a többi dolgot, közben pedig nevettünk és beszélgettünk.

-Igazándiból azért jöttem, hogy megbeszéljek veled valamit..-mondta, mikor este végeztem és az ágyamon dőltünk el. Ő a mellkasomon feküdt én pedig a haját simogattam.

-Aaron!-hallottam meg apa mély hangját lentről

-Pillanat..-mondtam és lefelé igyekeztem.

-Igen?

-Ki ez a lány? – kérdezte vadul gondolkodó arccal.

-Natasa.. , mer’ ?

-A keze eddig is be volt kötve?

-Nem..tegnap vágta el.- mondtam és rögtön felém kapta a szemét-Nekem is ez volt, az első gondolatom, de ő nem lehet az a lány..-mondtam rögtön

-Miért ne lehetne? Nem gyanús, hogy hirtelen be van fáslizva a keze? Nem biztos, hogy kés volt az.. lehetséges, hogy a bilincs. Sőt több , mint valószínű, mert tudjuk, hogy a bilincs kárt tett a lányban. –magyarázta halkabban én pedig csak vadul ráztam a  fejem, de hirtelenjében elbizonytalanodtam.

-Találtak  a szobámban egy női hajszálat.. csak a lányé lehet.  Megtudnánk bizonyosodni róla, ha esetleg lenne egy másik..-mondta nekem pedig bevillant egy kép, ahogy fekszünk az ágyba és kitépem a haját. Hogy nézne , már , ki? Gondoltam, de  újabb ötlet miatt a pólómat vizsgáltam , ahol pont megtaláltam egy kósza hosszú szálat.

-Tessék!-nyújtottam felé, ő pedig egy kis zacskóba tette és bezárta a száját.

-Megdoblak egy sms-el , ha kiderült. Tartsd itt, mert ha ő az rögtön megvan oldva.



-Szóval, mit akartál megbeszélni? –ülltem le  mellé , de azon kezdtem el agyalni, hogy mit tegyek, ha hirtelen megtámad.

-A kapcsolatunkat.- nézett komor arccal az enyémbe, mire nyeltem egyet és tudtam hova akar kilyukadni, ám azért rákérdeztem

-Nem akarok már játszani. Szép volt , jó volt, de a végén én beléd szerettem. Többet akarok, mint egy kis csók és kézen fogva sétálás. Azt akarom, hogy a barátom legyél. –mondta én pedig magam elé bámultam. Nekem is megfordult már a fejemben, de én nem vagyok szerelmes. Sőt nem is muszáj annak lennem, de ott van most a kémkedés, autó stb..nem lenne rá időm.

-Rendben. Natasa Dalen ..leszel a barátnőm? – tettem fel a kérdést , mire hirtelen nekem ugrott és vadul  megcsókolt.

-Naná-mosolyodott el és pittyegett a telefonom, ezért kihalásztam és a képernyőre néztem.

„ Tiszta..nem ő az”-olvastam fel magamban a szavakat és mosolyogva félredobtam, majd a következő csókot én kezdeményeztem. Most talán hülyének néztek, mert összejöttem vele a fenti okok ellenére, pedig úgy gondolom, hogy megérhet a kapcsolatunk egy esélyt,sőt talán beleszeretek és megérzem én is a pillangókat . Talán nekem is gyorsabban kezd, majd verni a szívem , mint neki.

6 megjegyzés:

  1. ÚÚÚ pedig már kezdtem azt hinni, hogy Natasa az... na mindegy! Nagyon jó lett és várom a folytatást! :))

    VálaszTörlés
  2. Nos, vannak tippjeim erről a Natasa dologról amit nagyon szívesen megosztanék veled csak sajnos ha itt nyilvánosan leírom lehet lelövöm a poént :) Nem baj, majd kiderül, hogy jó volt-e a tippem:D:D
    Nagyon tetszett a fejezet:D
    Siess <3

    VálaszTörlés
  3. Utállak, érteed? UTÁLLAK!! NATASA, MI? AARON NEM JÖHET ÖSSZE NATASÁVAL:@@@@
    Oké, kidühöngtem magam. :)
    Jó rész volt, de MI? :'(:'(
    Amúgy nekem is vannak ötleteim a Natasa(utálom-.-) dologra :)
    Siess siess siess<333

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett a fejezet!! :DD Várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett. Imádtam a kocsimosós rész. Natasa pedig utálatom tárgyát képzi. Remélem hamar lesz kövi :D

    VálaszTörlés