2013. március 25., hétfő

II.11.rész







Kat szemszöge:
Lassan rámásztam az ágyamra és érzelmek nélkül bámultam a plafont , majd egyszer , csak a semmiből hatalmas szomorúság árasztott el. Zokogni akartam, de nem tudtam és fogalmam sem volt, mi lehet  a bajom. Az egyik pillanatban minden rendben ki csattanok a boldogságtól , aztán pedig a mélybe taszítanak vissza , ahonnan már egyszer kimásztam. Ahonnan Aaron segített kihúzni engem. Átcseréltem a már megszáradt ruháimat egy kicsit hosszabbra és  a tükrös szekrényem elé leültem. Fésülgetni kezdtem a hajam  , de sokkal inkább a tükrömre ragasztott képekkel voltam elfoglalva. Van egy családi kép, ahol anya és apa egymást átölelve mosolyognak én pedig vigyorogva csúszok be eléjük a képen. A következőre néztem, amit Naomival csináltunk és utána rögtön a Disney land-os képet bámultam. Ott áll mögöttem és átkarol. Aranyosan mosolyog a kamerába és én is boldognak látszok. Mindkettőnk szeme ragyog . Eldobtam a fésűt és leemeltem a képet. Törökülésbe az ágyamra ültem és fátyolos szemmel néztem tovább.
-Szia- szóltam bele a telefonomba ,amin Naomi képe villogott.
-Szia . Ráérsz? – kérdezte és már itt észre vehető volt a boldogsága, amitől halvány mosoly kúszott az arcomra.
-Persze. Gyere át.
-Akkor nyisd ki a kaput!-mondta én pedig elhúztam a függönyömet. A kerítés mögött ácsorgott és mikor észrevett vadul kalimpálni kezdett a mosolya pedig szélesedett. Köszönés nélkül nyomtam ki a telefont és lefelé rohantam , majd  szorosan átöleltem, amit viszonzott is.
-Gyere , mesélj el mindent . – húztam a függő ágy fele, amiben kényelmesen elhelyezkedtünk egymással szemben.
-Részletesen, vagy a lényeget? –kérdezte piroskás arccal, majd részletesen mesélni kezdte.
-Hát találkoztunk és ugye puszi-puszi köszönés után sétálni kezdünk. Jó idő volt, ezért meghívott fagyizni. Hülyéskedtünk és a vége az lett, hogy tiszta fagyis volt az arcom. Le akartam törölni , de ő egyik kezével átkarolta a derekam és magához húzott. Várta a reakciómat , mire én tisztára vörös lettem , így közelebb hajolt és megcsókolt.Eszméeletlenűl jól csókol.. habár nem , mintha olyan sok tapasztalatom lenne, de azt hittem eldobom az agyam és betelni nem bírtam vele. Ezek után, pedig kézen fogva sétáltunk tovább és most annyira boldog vagyok. – mondta ujjongva , mire felnevettem és vele együtt örültem. Naominak már egy ideje tetszett Zack, csak soha nem mert felé lépni.
-Akkor most együtt vagytok?
-Hát nem kérte meg , hogy legyek a barátnője.. de ez már haladás. Te mit csináltál a mai nap?
-Aaronnal voltam..-mondtam vigyorogva
-Valahogy sejtettem, hogy feltalálod magad. –csússzant lejjebb  és a rajta lévő hálós hosszú újút megigazította, ami fél vállról lecsúszott, alatta pedig egy fehér top volt.
-Aha.. segítettem neki.. elsőnek csak beszélgettünk aztán beálltam mellé kocsit mosni.
-Piros  vagy..-jegyezte meg én pedig az égő felületre nyomtam a kezem.
-Hát.. kétszer , majdnem megcsókolhatott volna. Vagyis egyszer.. illetve.. fogalmam sincs. Elsőnek közel húzott magához, de én eltoltam, majd a kocsi mosásnál a hátán ültem és az arcunk pár centire volt tőlem, csak megzavart  Natasa.
-Tetszik neked, ugye? – kérdezte meg én pedig nem tudtam mit válaszolni. Mit mondjak , hogy helyes? Naná , hogy az.  De minden egyes szavamat egymás  után hazudtolóm meg. Fogalmam sincs mi van velem. Kijelentem, hogy nem vagyok szerelmes egy ilyen tök filkóba , erre alig várom, hogy találkozhassunk. Játszom a lányt, akit nem érdekel , de belül már a gondolatától is meggyorsul a szívverésem. Szinte egyik napról a másikra változnak az érzéseim. Vagy ez eddig is bennem volt, csak nem akartam bevallani? De hisz most se akarom. Én nem akarok belé szeretni és ez csak egy hirtelen fellángolás vagy az se. Talán csak egy fiúra vágyom, aki szeret és ő áll ehhez a szerephez a legközelebb, ezért mindazt az érzelmet beleképzelem.
-Szerintem te is érdekled őt.- mondta mosolyogva. Nem kellett válaszolnom tudta a választ, hisz olyan mint a másik felem, pici ellentétekkel.
-Biztos , hogy nem . Neki ott van Natasa. Én más vagyok..teljesen más. Nem vagyok a plázacica stílus , ami neki bejön. – ráztam meg a fejem . Na igen . Már megint itt tartunk, felsorolom az okokat és csalódott vagyok, hogy nem tetszem neki, holott nem kellene így éreznem.
-Akkor most figyelj rám ,ez  az egyszer rendben? Szerintem nagyon is jobban érdekled őt, mint az a szőkeség, mert nem hiszem, hogy hozzá elmenne és elhívná az éjjel sétálni, vagy felmászna az ablakához, csak azért , hogy beszéljetek. Ha annyira érdekelné, akkor miért veletek történtek ezek meg?  A másik pedig, hol baj , hogy nem vagy plázacica ? Szerintem azok nem igazán jönnek be a pasiknak, akik csak a körmeik, kinézetük és a hajuk érdekel , miközben a fejük kong az ürességtől. Ezek nekik a játék lányok. Ha van benned valami különleges, az sose baj. - mondta és a végére elmosolyogott , amit viszonoztam is.
-Köszönöm-mondtam és felé hajoltam, hogy átöleljem. Ő is ugyanígy tett, majd egyszerre zuhantunk le a függőágyról és a földön csattantunk. Egymásra néztünk és hosszú röhögésbe törtünk ki.
- Holnap beszélj vele, rendben? Szerintem ő már megtette az első lépést és rád vár –magyarázta én pedig bólintani kezdtem és reménykedtem benne, hogy igaza van.
-Nálunk alszol? – kérdeztem meg mire bólintott ezért befele sétáltunk és megkértem anyuékat. Rendes szülők és rögtön bele mentek. Sőt a nevelő anyukám rögtön puncsos pudingot kezdet készíteni nekünk és már pattogtatta is a kukoricát.
-Gyere adok pizsamát.-mondtam és a szobámba húztam , ahol a kezébe nyomtam , majd a sajátomat is megragadtam.
-Én megyek be előbb! – kiáltottuk egyszerre és az ajtó felé kezdtünk versenyezni. Közben hátrafelé húzva a másikat, de végül is ő győzött, akármennyire is aljasak voltunk. Hamar kikászálódott ezért én is bejutottam. A zuhany alá állva beállítottam a kellemes hőmérsékletet és elkezdtem a hajamat dörzsölni, de a gondolataim sokkal jobban lefoglaltak. Magam elé képzeltem, ahogy a fűbe fekszünk, majd mikor kiszállt ma a medencéből és magához húzott. Az ajkain játékos mosoly díszelgett a szemei , pedig  kéken szikrázott és teljesen a foglyává tett. A testén vizcseppek gyöngyöződtek.   Az ajkai , csak pár centire volt tőlem, bennem pedig feltört az-az érzés, hogy meg akarom csókolni.  Fejemet megrázom, hátha kimegy belőle ez az emlékképp és átveszi a normális gondolatok a helyét.
 Ezek után , pár perc alatt elkészültem  és felhoztunk  egy üveg colát a pudingot, popcorn-t , majd beindítottuk a step up 3, at és nézni kezdtük. Néha-néha megszólalt valamelyik őjünk , majd mikor vége lett a film, jöhettek a hosszas esti beszélgetések és a világ legnagyobb hülyeségei.

-Szia! –köszöntem oda és a kabátom úját lejjebb rángattam,
-Heló . –köszönt vadító mosollyal , majd köszönés kép átölelt. Én beszívtam az illatát és meglepő módon félredobtam az idegességem. Akármi történik, egy próbát mégis megér..
-Merre fele? – csúszott ki a számon, holott egészen mást akartam mondani.
-El kell ugranom , de sietek vissza, bár nem tudom mikor vagyok várható. Majd megkereslek, rendben? –húzta fel az egyik szemöldökét és a markáns arca megfeszült. Az arca komolyságot tükrözött és sehol nem találhattam semmi játékos vonást, csak a szemei csillogtak kedvesen. 
-Rendben- ismételtem meg az utolsó szavát és fejemet lehajtva elindultam sétálni , majd mikor az utca végéhez értem körülnéztem és innentől a várost szemlélve haladtam. Néha kisöpörtem a hajamat , amit a szél fújt az arcomba és az égre néztem. Ma rendeztek volna egy bulit, de a felhőkből ítélve jövő hétre csúsztatják.
Aaron szemszöge:
-Mehetünk? – kérdeztem meg apát , aki lazán sétált lefele a lépcsőn.
-Hajrá –dobta a kezembe a kocsi kulcsot, amit ijedten néztem.
-É..én vezessek? – kérdeztem , mire meglepetten nézett rám.
-Nekem kell levizsgáznom? – mutatott magára, majd behuppant az anyós ülésre.
-A rendőrök nem szúrnak ki? És ha kárt teszek benne?
-Ha normálisan mész nem fognak és ha kárt teszel benne, akkor nem kell tovább aggódnod.  Gyújtás.-mondta én pedig elfordítottam a kulcsot és elindultam a kocsival.  Az első kilométereknél még hatalmas görcs volt a gyomromba , majd minden aggodalom nélkül vezettem tovább és az utasításokra hallgatva baleset nélkül parkoltam le apa cége előtt.
Kíváncsian néztem apára , de ő csak rám biccentett és nagy léptekkel ment a bejárat felé.
-Ez most komoly? – kérdeztem és a szobába néztem . Faltól falig teljesen be volt borítva piros fonallal.
-Naná. –mondta Chris bácsi
-Vigyázz , ha az egyikbe beakadsz a falból géppuskák jönnek ki és eszméletlen ütemben lőni kezdenek. Onnantól , pedig azok elől is ki kell térned.- bíztatott Zack, mire nagyot nyelve néztem vissza a szobába.
-Csak szívat. – mondta apa.- Vagy mégse. Na hajrázz! –indított el én pedig fonalakat kerülgetve haladtam.
-Valami mozdulatokat beletennél? Úgy valahogy kémesebb lenne.- kiabált be Zack
-Így is elég kémes..- szóltam vissza  és mivel egyre jobban ment , úgy tettem ahogy mondta . Össze vissza gurultam és pördültem. , majd mikor a közepééig eljutottam diadalmasan néztem vissza .
-Azért tudok nem? – vigyorogtam rájuk , mire a két öreg fájdalmasan nézett  Zack , pedig visszafojtott röhögéssel . Nekem hirtelen össze gabalyodott a lábam és elvesztettem az egyensúlyomat. Esés közben össze vissza kapkodtam, hátha megtart az egyik  madzag. Tudom , hogy hülyeség, de ez volt az ösztönös reakcióm. Mikor a földre értem takartam az arcom és magzat pózba összegörnyedve vártam a fegyver hangjait, de csak Zack nevetését hallottam.
-Egy órán át építettem! – mondta fájdalmasan Chris bácsi és a fejét a tenyerébe hajtotta
-Egy másodperc alatt szét szedtem.. felesleges munka. –néztem körbe ő pedig szúrósan nézett rám. Pár másodperc alatt beértek hozzám és a közepét újra csinálva folytattam az utamat és ezúttal nem bíztam el magamat. Nem tettem bele semmi menő mozdulatot , csak arra figyeltem , hogy sikerüljön átjutnom.
-Jó akkor vissza, majd 20szor ugyanezt.-mondta apa és azt hittem a vége csak egy vicc, de mikor még fél óra múlva is ezeket a mozdulat sorokat tettem meg, fájdalmasan jöttem rá, hogy komolyan gondolta.
-Ne gúnyolódj, mehetsz te is! – mondta Chris a fiának, mire visszaröhögtem az eddig engem szekáló haveromra és bevártam míg ide ér. Akármennyire is pofázott a vonalak túloldaláról , ő sem volt okosabb, mert ugyanazokkal a béna mozdulatokkal ért ide hozzám.
-Vége.- gurultam ki a két szülőhöz , de nem keltem fel, mert Zack egy szaltóval jött ki, és nem volt kedvem a  fejemet borogatni.
-Nem volt olyan rossz- dicsértek meg minket , majd a lövő terembe vittek , ahol magyarázva mutatták, mit hogy kel. Elsőnek lőttek őt és milyen meglepő eltalálták a papír közepét. Ez után jöttünk mi és naná, hogy még a közelében sem járt, de ez ellenére nagyon is élveztem.

Kat szemszöge:
 Idegesen vártam minden egyes pillanatot, hogy mikor jön, de  akármennyire is figyeltem  a telefont , az nem akart megcsörrenni . Akárhányszor néztem ki az ablakon még mindig üresen állt a parkoló.
Örülve kaptam a telefonomhoz este 7 kor, de csalódottan láttam, hogy az egyik barátnőm keres. Elmesélte, hogy mi történik vele és miket beszélnek rólam a többiek, mióta elmentem, de ezek már nem érdekeltek. Mármint az első persze, hogy igen, de azoknak a véleményükre nagyban teszek, akik most a hátam mögött kibeszélnek, míg mikor ott voltam, csak jó pofiztak.
„ Ha szeretnél beszélgetni gyere le. Mesélek ! xoxo   A. „-olvastam el magamban az üzenetet és izgulva sétáltam le a lépcsőn .
-Hova –hova kisasszony? – bújt ki a nevelő apám az újság mögül
-Csak a ház elé.- mondtam vidáman és kifele haladtam, a bólintása után.
-Szia. köszönt , zsebre dugott kézzel a kerítésnek dőlve .
-Szia.- mondtam és tétlenül álltam ott.
-Mit akartál mesélni?- kérdeztük egyszerre, mire mindketten nevetni kezdtünk.
-Elsőnek,te. –intett felém , de megráztam a fejem és a hasamba  pillangók éledtek fel.
-Mondjad.. az enyémhez még erő kell.
-Hát jó. Akarsz közbe sétálni?
-Azt mondtam, csak a ház előtt leszek.- ráztam meg a fejem és a szemébe néztem , mire csak elmosolyodott.
-És mindig betartod a szabályokat?
-Veled ellentétben, igen., de ne kerülgesd!- szóltam rá mosolyogva
-Összejöttem Natasával.- fúrta a tekintetét az enyémbe és a reakciómat várta. Az arcomra ráfagyott a vigyor  és ez volt az a pillanat, ahol belül újra darabokra törtem, de erősnek kellet maradnom.
-Gratulálok.- bólintottam, mire a mosolya szélesebb , lett, de a szeme aggódóan nézett rám. Vagy, csak én képzeltem ebbe is többet, mint egy kusza pillantás.
-Köszi. Mit akartál mondani?
-Már mindegy..legalábbis lényegtelen, majd holnap elmesélem, de nekem már be kellene mennem-hazudtam és a gombóc a torkomba egyre nagyobb és elviselhetetlenebb lett.
-Mert? Csak még egy picit.-nézett rám kérlelően, de megráztam a fejem
-Skypon vár az egyik barátom.
-És nem várhat még egy picit?
-Nem hiszem, hogy tovább bír várni.-ráztam meg a fejem, mire bánatosan , és szomorúan nézett rám, de azért felvillantotta a mosolyát.
-Akkor holnap. – mondta és szorosan átölelt. Minden ölelésnek van valami üzenete , ahogy ennek is volt.  Az eddigiek mind boldog üdvözlések voltak, de ez most más volt. Ő úgy tartott , mint ha nem akarna elengedni . Ez az ölelés egy fájdalmas búcsú volt a számomra és úgy kapaszkodtam belé, mintha bármelyik pillanatban össze eshetnék. Mert így is éreztem.  Reménytelennek és elveszettnek éreztem magam . Nem akartam elengedni mégis meg kellett tennem. Gyáva módon inkább feladom és elengedem.
-Szia. Biztos minden rendben? -engedett el a pár másodperces ölelés után, ami most számomra sokkal tovább tartott , majd intés után sarkon fordúltam és sietősen  léptem be.Nem válaszoltam neki, mert a gombóctól már megszólalni se bírtam. Még be se értem a házba, de patakokban folytak a könnyeim, majd az ajtó becsukása után zokogásban törtem ki.  Senki nem mondta , hogy az élet fer játék, de azt sem, hogy a szerelem az és én ezt pont tudtam is. Féltem tőle, de meg akartam próbálni. Szerettem volna mellette lenni és az ölelésében aludni. Szerettem volna az ajkát az arcomon érezni és a tenyerét a sajátomban. Mindent szerettem volna , de csakis vele.
-CSs!-kezdett el nyugtatni a nevelő anyukám a szobám ágyán  én pedig neki dőlve zokogtam tovább . Nem tudtam , hogy kerültem ide, de nem is érdekelt. Csak közel bújtam hozzá és sírtam tovább, ami alatt  a fájdalom egyre csak nagyobb lett bennem. A szerelem gyakran összetör minket, még úgyis, hogy a másik nem tud róla. Velem is ez történt , de nem szándékosan tette, viszont teljesen összetört, mert igen, most érzem igazán, hogy teljesen beleszerettem, ami nem gyakran fordul elő. És még naivan azt hittem, hogy ő is érez valamit.. Az élet valami gonosz játékot játszik velem, mert mindenkit elvesz tőlem, akire szükségem van.  A haragom hirtelen szinte gyűlöletté vállik , és eszembe jut, hogy mi miatt is vesztettem el a szüleimet. Szó sincs az élet kegyes szórakozásáról , ők azért haltak meg mert kémek voltak. Minden az öntelt kémek hibája, mert ha ők nem lettek volna azok, akkor soha nem haltak volna bele , és azt se tudnám ki az-az Aaron Towner. Akkor még mindig irtózva gondolnék a kék szemű ,sármos, és egosita pasikra , akik csábítóan mosolyognak és  talán még most is azon veszekednék apuval, hogy művészeti sulira megyek, nem pedig kémes akciókon veszek részt.   Teljes szívből gyűlölöm a kémeket!-ismételgetem magamban .

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett!Várom a következőt!("Az élet nem mindig habos torta"):D

    VálaszTörlés
  2. ÚÚÚ ez nagyon jóó lett!!! :DDD siess a folytatással!! :)))

    VálaszTörlés
  3. Aj, nemár...:c szegény Kat :cccc
    Igazából úgy van, ahogy Amy mondja, de ajj...:C
    Alapból jó rész lett, nagyon tetszik, főleg amikor Aaron "edz" :DD
    Siess a következővel :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett!
    De kínzás itt abba hagyni! :P
    Kíváncsi vagyok Kat megváltozik-e!!! :)
    Nekem is tetszett az a rész ahol Aaron edzett!! :D
    Siess a következőveeeeel! :DD
    By:Angel

    VálaszTörlés
  5. Jaj, ne máár....Szegény Kat... :'( Végre szerelmes erre... Kegyetlen vagy...:D :(
    Én mindenképp Kat párti vagyok:)))
    Imádtam azt a részt ahol Aaron edzett..
    Nagyon jó rész lett és siess :)<3

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ui.: kaptál tőlem egy díjat, amit a díjak menüben találsz :D

      Törlés
  7. Meglepetés Nálam :DD Csak Chatbe nem tudtam megírni mert letiltotta valamiért :////
    Puszii http://pinkypopnewstory.blogspot.hu/
    ♥♥♥

    VálaszTörlés