2013. március 30., szombat

II.12.rész



  


Aaron szemszöge: 

Fáradtan ütöttem le a vekkert, de mintha anya számolt volna erre a húzásomra ,berobogott a szobámba.
-Kelj fel! Ma már suli!
-Szerzek igazolást!-dünnyögtem a párnámba ő pedig megfagyva állt az ablakom előtt, kezében a függönyömmel, majd lassan felém nézett .
-Meg ne próbáld! Szépen kiszállsz onnan és legközelebb, majd nem a drágalátos Natáliával beszélgetsz , hanem lefekszel időben.
-Natasának hívják. –mormogtam miközben lerugdostam a takarót és a szekrényemhez lépegettem.
-Akkor ő.-rázta meg a vállát és magamra hagyott.
-Nem csipázod? – kérdeztem meg lent tőle. Ő a pultok közt ingázott, míg én megettem a  pirítós kenyeremet és megittam a reggeli kávémat.
-Nem ismerem..-fordult hátra a válasz erejéig, majd vissza a mosogatóhoz és felőle ennyi volt a beszélgetésnek.
-Két nap  óta a barátnőm. –mondtam , mire pár pillanatra újra megdermedt, majd halvány mosollyal felém fordult.
-Akkor , majd bemutatod. Elcsavarta már a fejed?
-Még nem..-válaszoltam , majd a beszélgetés helyet dúdolgatni kezdett én pedig elindultam suliba.
-Kat!- kiabáltam a pár méterrel előttem haladó lánynak , de ő meg sem hallva engem haladt tovább.
-Csá haver.-üdvözölt a sarkon Zack.
-Mi nem itt szoktunk találkozni..-értetlenkedtem , mire megrázta a fejét
-Nem , valóban nem itt szoktunk, de rengeteg mondani valóm van- tette össze fontoskodva az ujjait, majd beszámolót adott a hétvégéjéről , ahogy én is az ennyiméről. Az ő nagy szerelme úgy látszik most megvalósulni készül, per pillanat minden rendben van vele és ez után már nem fél annyira, mert érzi , hogy van esélye.
-Bocs, mindjárt jövök. –mondtam neki immár az udvaron, és Kattet néztem. Ő is figyelt engem, a tekintetünk összekapcsolódott én pedig felé haladtam, hirtelen oldalra pillantott és az eddig hozzá beszélő Naomival egyszerre összenevettek.
-Sziasztok, Kat beszélhetünk? –értem oda hozzájuk. Naomi kissé szúrósan nézett , míg Kat boldog arccal, de szomorú szemekkel, amik alatt most hatalmas karikák éktelenkedtek.
-Később nem jó? –kérdezte meg , mire bólintottam és ott hagytam őket , de a szememet rajta tartottam. Zavart, hogy nem tudom mi a baja és hiába tagadja érzem, hogy van valami. Mellette akarok állni és megvigasztalni , de nem engedi.  Később még szünetekben próbáltam oda menni , de mindig lerázott… tévedek ha az a megérzésem, hogy megbántottam?  Az órák nagy nehezen teltek. Hol a pad alatt sms-eztem, hol aludtam. Tesin majdnem kitörtem a kezem, csak mert már a következő órát vártam. Fizika.. noha nem Mss.Robertin gyönyörű kinézete miatt , hanem, mert végre alkalmam lesz beszélni Kattel, anélkül, hogy lerázna. Kicsengetéskor én voltam az első aki kijutott a teremből és a 103-as terembe igyekeztem. Bent jó pofiztam pár sráccal, miközben folyton az ajtót figyeltem, de ő csak becsöngőkor óhajtott bejönni, majd pár pillanatra rá az öreg hölgy is besuhant.
-Mi a baj? – fordultam rögtön felé, de ő csak a fejét rázta.
-Tettem valamit?-fakadtam ki, mire végre rám nézet és állta a tekintettem
-Az ég világon semmit nem tettél. –súgta fagyos , kimért hanggal
-Akkor meg mi a baj? Egész nap kerülsz engem.
-Mr. Towner!-szólt rám a tanár nő mire elnézést kértem ő pedig folytatta az anyag leadását robot üzem módban.
-Nem kerüllek.-súgta vissza és a füzetébe temetkezett én pedig lejjebb csúsztam a székemen és egyre jobban idegesítettem magam.
-Tudod , mit? Leszarom. Eddig próbálkoztam, de te szarsz rám!Tudod mit ?Ezentúl fordítva is így lesz. Innentől nem fog érdekelni, hogy –hogy vagy , vagy épp mi a baj. Nem fog érdekelni semmi ami veled kapcsolatos. –mondtam neki ő pedig teljes gyűlölettel nézett rám
-Soha nem kértem, hogy érdekeljen és mégis miért kéne , hogy mindent megosszak veled? Túl sok mindent nem tudsz rólam és jobb is, hogy békén hagysz. Én sem kérek belőled és te sem belőlem..tökéletes. –mondta vissza és az osztályban hatalmas csend uralkodott, a tanár nőnek pedig paradicsom vörösen pompázott a feje és a nyakán látni lehetett a lüktető eret.
-Mr. Tawner , most ki a táblához!- kiabált rám én pedig csiga lassúsággal kivonszoltam magam.
-Vegye ki a zsebéből a kezét és mesélje el nekem a múlt órai anyagot. –ordibált a kedvenc tanárnőm , akinek én vagyok a szeme fénye. Igazándiból szerintem ő az aki , rühell engem és pikkel rám. Minden egyes mozdulatomat árgus szemekkel nézi én pedig kihasználva ezt , mindig kiakasztom.
-Szerintem nyugodtan beírhatja a karót..felesleges szenvednem.
-Tessék? -húzta fel a bozontos szemöldökét
-Nem készültem mára…-mondtam mire ő kimérten bólintott
-Mégis , hogy gondolod ezt? – dühöngött én pedig még jobban produkáltam és csak arra a szóra vártam, hogy küldjön már ki a teremből.
-Sajnálom. – mondtam és a számban lévő rágóból egy hatalmas lufit fújtam, mire kikerekedett a szeme.
-Köpje ki a rágót  és üljön le . –súgta maga elé és mély levegőt vett. Hát ez nem jött be.-gondoltam és kicsit elhúztam a számat, majd levetődtem a helyemre. Az órán csak a pad társamat figyeltem és mikor felém nézet csak gúnyosan elmosolyodtam , és az osztályt pásztáztam. Ha ő bunkó velem, akkor én miért csússzak a lába elé? Én pitizzek neki, hogy kérlek mond már el mi  a baj, mikor ő csodálatosan felültet? Nem. Én is tudok bunkó lenni és kerülni az embert és pont ezt fogom vele is tenni.
-Azt hiszi, hogy körülötte kering a világ.- morgolódtam Zack-nek kifele a suliból
-Ez nem pont igaz..-sóhajtotta, de hirtelen megtorpant és a parkolót nézte, majd fejével egy irányba bökött, ezért én is oda néztem. Apa állt ott és Chris bácsi. Mind a ketten lazán neki voltak dőlve egy fekete kocsinak , ami közelebbről megnézve BMW-volt.
-Csá!-köszöntem nekik
-Pattanjatok be. – mondta Chris ,mire engedelmeskedtünk.
-Mégis merre megyünk? Minek jöttetek értünk?- bújt előre Zack
-Elviszünk titeket az első igazi nagy küldetésetekre. –monda Chris és beindította a motort. Zack lehúzta az ablakát és önelégült mosollyal integetett a lányoknak akik a kocsira nézett. Volt akire rákacsintott, de szerintem teljesen hülyét csinált magából, habár nem vagyok csaj, lehet , hogy nekik ez bejön, de kétlem.
-Szerintem idiótát csinálsz így magadból.- néztem rá egyik szemöldökömet felhúzva.
-Szerintem csípik Zack bácsi stílusát- mondta féloldalas mosollyal és a kockás ingének gallérját felcsapta .
-Lábad előtt hever a női nemzet .-forgattam meg a szemem és kényelmes pózba helyeztem magam.
- Ugranak a szavamra, pillantásomra elolvadnak , karjaimban sóhajtoznak- húzta ki magát
-Akkor mexicóban is  hódítasz , mert oda tartunk. –mondta apa hátra nézve
-Mégis, hogy akarsz te mexicóba jutni?- néztem elképedve, mert nem kis távolság volt a mi kis Városunk és az említett hely között.
-Repülővel.-rázta meg a vállát.
-Tacos-nyalta meg a száját Zack
-Un momento . Pueblába megyünk és dolgozni, nem kajálni. –szólt hátra Chris bácsi .
-Mexikó város mellett van, tehát igyis-ugyis van Tacos, pihenőt meg úgyis kell tartanunk. – háborodott fel Zack és így ment egy darabig, amíg a reptérre nem értünk. Ott fel a magán gépre,amitől majdnem eldobtam az agyam.
-Meddig leszünk ott?- dőltem hátra az egyik széken, közben kakaskodni kezdtünk Zackel, mert be akarta fúrni magát mellém .
-Remélhetőleg két nap. A suliból igazolva lógtok. Mennyire töritek a spanyolt?- nézett ránk Chris és összehúzta a szemöldökét, majd összemosolygott apuval és újságot kezdtek olvasni .
-Királyság. Amúgy pár szót tudok , meg egy-két mondatot. –válaszoltam, de el is húztam a fejem, mert Zack majdnem belenyúlt a számba. A lábammal tolni kezdtem lefelé  ,  miközben ő a felső tetemet lökdöste.
-Élesen balra!- kiáltott fel apa, majd hirtelen elfordult a gép és mind a ketten lezuhantunk a földre , mire az összes végtagunk egymásba volt akadva.
-Miért nem férsz el egy másikon? Nincs elég ?-mutattam körbe mikor sikerült felállnunk. Ő csak megrázta a vállát és befoglalta az előző helyemet, ezért sóhajtva dőltem be a másikba.

-Lehetőleg ne vegyenek észre titeket. –figyelmeztetett apa
-Bármi van fülesen tartjuk a kapcsolatot.- folytatta Chris és elmondták a többi mondókát is.  Beletelt pár órába , amíg meg nem érkeztünk , de okosan elütöttük az időt, ezért fel sem tűnt. Elsőnek bejelentkeztünk a szállodába, ahol lepakoltunk, mert apuék nekünk is hoztak csomagot, majd ezek után beöltöztünk a tipikus fekete ruhába és bedrótoztak minket.
      -Menő!-mosolyogtunk egyszerre Zackel  a tükörbe , majd egymást is alaposan végigmértük.
-Értettük!- mondta Zack és egy játékos tisztelgést adott.
-Csak a chipet hozzátok el! – figyelmeztetek utoljára, majd bemásztunk a szellőző csövekbe.
-Miért te vagy elől? – súgtam neki és lefele néztem, hogy ne a seggét keljen bámulnom
-Mert ha leérünk nekem rögtön ki kell kapcsolnom a riasztót . Mire te leérsz én azzal végzek is és már mehetsz befele.
-Én is tudnám kezelni azt a szaros gépet.-puffogtam, de belül tudtam, hogy ő mindig is ügyesebb volt a gépes-kábeles kütyükben , míg én jobban mozogtam és a reflexeim is megelőzték az övét.
-Most csitt!- mondta és hamarosan egy kisebb rácsozott részhez értünk. Alattunk fekete ruhás, kalapos emberek beszéltek és a tömény cigi füst szállt felfele.  Jobban megfigyelve volt ott női alak is és egy takarító nő porolgatott mellettük .
-Idiotas! Habría sido necesario destruirlo!- Kiabált az egyik ember , aki az asztal végén ült. Valószínűleg ő lehetett a főnökük, mert olyasmit kiabált, hogy valakit meg kellett volna ölniük. Lassan elnyomta a cigiét , majd az öklét az asztalra csapta , olyan hangosan, hogy még én is összébb húztam magam.
Végre elhagytuk a rácsozott részt és magamban egy kisebb imát elmondtam, hogy nem vettek észre minket.
-Az ajtót két őr fogja őrizni. Lehetőleg egyszerre csapjatok le rájuk , úgy, hogy ne legyen idejük segítségért szólni!-szólalt meg a fülemben egy kis hang , de egyikünk sem válaszolt, mert a következő rácsozott rész jött . Itt most csak 3 ember volt és ugyanúgy dohányt  szívtak . Egy kör asztalnál játszottak valami kártyajátékot .  Mázlinkra ők sem figyeltek fel ránk én pedig már kezdtem fulladozni a tömény füstös levegő miatt, ami egy jó ideje kísér minket, de nem köhögtem el magam, inkább visszatartottam a lélegzetem, amíg tudtam. 
-Finalmente!- súgtam a végre szót spanyolul , mikor sikerült kiszabadulnom a szűk helyről.
-Elvileg jobbra, majd ott bemegyünk az ajtón. Lesz egy folyosó ahol a második elágazásnál rögtön balra vannak az örök. –mondta mikor ő is feláll, kezében valami kütyüvel, ami az előbb még egy csatlakozónak tűnt.  Sietve mentünk a megbeszélt útvonalon és, ahogy sejtettük két őr állt egy ajtó előtt. Sikeresen egyszerre léptünk be és pár lépéssel átszeltük a köztünk lévő távolságot. Mindkét őr a voki-toki felé nyúlt, de egy ütéssel kiütöttük a kezükből. Zacket gyomorszájon ütötték engem pedig állon , ami jelen esetben egy kicsit megijesztet. Még egy ütést kaptam, és végigcsúsztam a padlón. Kiköptem a számban lévő vért és egy ugrással talpra küzdöttem magam, majd  fejen húztam az engem ütő embert és remélhetőleg betörtem az orrát. A háta mögé kerültem, így akkorát belerúgtam, hogy most ő kenődött el a  földön , majd fejen húztam és innentől nem mozdult.
-Kész? – lihegte Zack, aki a térdére volt támaszkodva mögötte pedig az ütött képű hapsi feküdt. -Elintézem az ajtót, addig takarítsd fel a köpeted, mert mintát vesznek belőle.- mondta és felém dobott egy papirzsebkendőt, meg egy apró sprét és zacskót.
-Kész –húztam el a szám és a tiszta felületre néztem, majd a belső zsebembe nyomtam a zacskót, amiben a koszos zsepi volt.
-Ez is.- sóhajtotta miután pityent egyet az ajtó és kinyílt. Befele lépkedtem volna , de megállított és egy golyót gurított befelé, amiből füst szivárgott. Pár percig az egész helységet beborította, majd eltűnt és helyette a piros kis lézer csíkok jelentek meg.
-De tök jó!-mondtam iróniával a hangomban, majd befelé igyekeztem. Biztosan álltam minden egyes lépésem után , mert elég sokat gyakoroltam ezt a helyzetet otthon, így nem értem bele egyike se.
-Most hogy tovább?- kérdeztem meg mikor az üveg kocka előtt álltam, amiben a csip volt.
-Pillanat.-mondta és bamba tekintettel nyomkodott valamit. Néha-néha összehúzta a szemöldökét , de végül is mikor elégedett vigyort mutatott  a mellettem lévő kocka szétnyílt én pedig óvatosan kivettem a csipet és kifele igyekeztem.
-Mostantól gyorsan haladjatok kifele, mert innentől tudják , hogy behatoltatok! – szólalt meg újra apa hangja a fülesben, mi pedig szaporán futottunk a kacskaringós folyosón.
-Fel! – mondtam Zacknek mikor lépteket hallottam szemből és felhúztuk magunkat a fűtés csövön a lábainkat , pedig a falnak támasztottuk, ami lentebb volt, így takart minket. A kezünket már égette a cső, de még bírnunk kellett pár percig, és mint végszóra megérkezett az a pillanat ahol végre elengedhettük és az alattunk lévő egy-egy fickót meglepve ütöttük le.
-Pattanj be!-kiabáltak kifele apuék  egy idegen kocsiból és mögöttünk pedig lövések hangja tőrt fel , majd a golyók a körülöttünk lévő tárgyakba ütköztek .
-Megvan? –kérdezte Chris és tövig nyomva a gázt húztunk el a helyről.
-Tesskék!- nyomtam a felém nyúló kézbe, majd nagyot sóhajtva , büszkén mosolyogva lepacsiztunk Zackkel.
-Mesterek vagyunk.- mondta
-Kész profik-értettem vele egyet .- Ti addig mit csináltatok?- néztem előre
-Félig meddig az eseményeket irányítottuk a laptopon keresztül. Rácsatlakoztunk a belső rendszerre , így a kamerákból láttuk, hogy mi hol történik és ezzel ki tudtunk kapcsolni pár dolgot. Nem akartunk segíteni, mert ez a ti ügyetek volt. Első akcióhoz képest ügyesek voltatok. – mondta apa, mire belül még nagyobb öröm terjedt szét.
-És akkor most így korábban megyünk haza?- aggodalmaskodott Zack
-Nem, ti sétáltok ,várost néztek pihentek , mi pedig elintézünk valamit.
-Segítsünk benne?- kérdeztem rá
-Nem. Ez túl veszélyes lenne.

-Kerestelek!- jött oda hozzám suliban Kat. Az ajándék pihenő napunk hamar elment. Mindent megnéztünk és Zack örömére ettünk Tachost is. Vettünk pár szuvenírt , majd indulhattunk is haza.
-Nem nagyon izgat.- mondtam bunkó hangnemben rá sem nézve.
-Beszélni akartam volna veled.-mondta és belesétált a látó terembe, ezért a mobilomra tapasztottam a szemem, de felemelte az államat az apró kezeivel.
-Leszarom. Nekem nincs miről beszélnem veled. –mondtam mire egy hatalmas pofont kaptam . Az egész udvaron lévő diák felénk kapta a szemét én pedig haragosan az égő felületre tapasztottam az egyik kezemet egy pillanatra , majd dühösen az apró szemébe néztem.
-Sajnálom.. én..nem akartam.. –dadogta és a kezét a szája elé emelte.
-Nem akartad, de megetetted. Rendben van. Most ha megbocsájtasz ettől függetlenül még nincs kedvem beszélni veled.- mondtam és fa képnél hagytam , magamban belül pedig ostromoltam magam, hogy –hogy lehetek ennyire egy bunkó paraszt. Teljesen úgy éreztem magam , mintha ketté szakadnék és a két felem veszekedne egymással. Az egyik oda futna Kathez és szorosan magához húzná , majd közölné vele, hogy sajnálja, hogy ekkora tapló volt , míg a másik dühöng ,minden ellen , ami Katről szól. Megérdemli, hogy most ő próbálkozzon, mert már beelégeltem az egészet. Már nem érdekel, hogy mit akar mondani. Nem érdekel a hangulat ingadozásai, de mégis úgy érzem, hogy jobb lenne mellette maradni és vele lenni.
-Azt terjesztik, hogy jársz Kattel, de megcsaltad többször is és ezért pofozott fel.- fordult felém egy hidrogén szőke hajú lány matek órán. Igazándiból pad társak vagyunk, de ez az első , hogy egymáshoz szólunk.
-Van barátnőm ,és nem Kat az. Elvileg barátok voltunk, de összevesztünk azért pofozott fel.- néztem bele a kíváncsi szemében és megrántottam az egyik vállam, mintha nem is érdekelne az egész. Ő bólintott, majd mindketten a tanárnőre figyeltünk. Szünetekben pár haverral lógtam , de kiszúrtam , hogy Katerina figyel. Felhúztam a szemöldököm, amolyan „mi van? „ stílusban, de ő csak szomorúan lehajtotta a fejét és tovább sétált, bennem ,pedig feltört a lelki ismeretem , ami azt súgta, hogy egy tapló vagyok és  kérjek tőle bocsánatot, de nem tettem inkább folytattam a mesélést ők pedig hatalmas szemekkel ,visszafojtott röhögéssel hallgatták a történet csattanóját.
-Szia csillagom.-mondtam a telefonba hazafelé .
-Szia szerelmem.- mondta zavartan.
-Ráérsz ma?
-Persze. Fel tudsz jönni? –kérdezte mire megbeszéltük az idő pontot.
-Milyen volt a suli?-kérdezte anya , mikor hazaértem.
-Végre szünet.- mosolyogtam el. Igaz csütörtök volt, de már holnap nem kell mennünk suliba, mert 1 hétig tart a tavaszi szünet, amibe a hétvégét is belevették .
-Ezt úgy mondod , mintha olyan sokat jártál volna suliba. –forgatta meg a szemét .
-Teljesen lefáradtam a sok tanulásba.-bólogattam és a vállára hajtottam a fejem.
-Oh te szegény. Akkor most úgy teszek mintha sajnálnám a fiamat, aki két napig Mexikóban sétálgatott.
-Dolgoztam!- mosolyogtam rá játékos vigyorral
-Már hiányzott ez a mosolyod. Mostanában túl komoly a tekinteted.- vizsgálta az arcom , mire én homlokon pusziltam és felmentem a szobámba, hogy átöltözzek.
„Ma este buli a parti házban. Állítólag kötelező vendégek vagyunk. Megyünk? „kaptam üzenetet Zacktől
-„Ki nem hadlyuk „- küldtem el , majd elköszöntem anyutól és Natassa felé mentem.
-Hiányoztál!- ugrott a nyakamba és vadul megcsókolt.
-Neked is szia.- mondtam féloldalas mosollyal és a szobájába mentünk fel ,miután bemutatkoztam a bátyának.
-Szeretnél filmezni? – hajolt le a DVD-k elé és a szemem a kerek seggére vándorolt.
-Aha filmezhetünk-kaptam el a  tekintetem , majd miután elindítottuk a Nagyfiúkat az ágyára dőltünk, de egy idő után rám mászott és elkezdte csókolni a nyakamat.
-Este lesz egy buli a parton. Nem jössz el velem?- kérdeztem  mikor fordítottam a helyzeten .
-Most nem jó. Dolgom van.-húzta el a száját.
-Nem érsz rá éjszaka? Mégis mit csinálsz akkor? –értetlenkedtem
-Semmi érdekeset, de nem mehetek el. –rázta meg a fejét, mire lemásztam róla és a fejét a  mellkasomra húzva simogatni kezdtem a haját.
-Rendben. – mondtam beletörődően és igazándiból abszolút nem is érdekelt, hogy jön –e vagy nem.
Már előre hallottam a tomboló zenét, pedig ,még volt 500 méter hátra. Nem sokig maradtam Natasánál , hamar eljöttem és megvacsiztam anyuékkal, ami alatt elkérezkedtem otthonról és egy nagyobb bandát összegyűjtve elindultunk a haverokkal.
-Micsoda lányok!- ámuldozott Sam mikor beléptünk
-Ma este elcsavarjuk párnak a fejét!- tette hozzá Luck
-Én csak egyét!- vigyorgott Zack és én is oda kaptam a fejem , amerre  ő néz. Egy csapat lány közt nevetgélt Kat és Naomi.
-Ez mindenütt ott van? –tettem fel a kérdést inkább magamnak  és befoglaltuk a szokásos helyünket ,ami után hallgatni kezdtem a beszélgetésüket . Próbáltam komoly maradni, de a társaságunkban lehetetlennek bizonyult , így én is röhögni kezdtem, de egyre többször kaptam a fejem Kathez, aki össze vissza táncolt mindenkivel.
-Nem cserélünk helyet? Akkor nem tekered ki a nyakad.-ajánlotta fel az egyik haverom én, csak mosolyogva megráztam a fejem.
-Tetszik? –húzogatta a szemöldökét . Erre a válaszra alapból nemet válaszolta volna, de volt bennem egy kicsi alkohol , amitől úgy gondoltam az őszinteség jobb döntés.
- Eszméletlenül jól néz ki és imádom a társaságát, de van barátnőm.- vágtam rá a végét, mielőtt rosszul jönnék ki belőle
-Beelégedtem volna egy igennel. –mondta és a kezembe adta a poharát.- Én léptem, mert Aphrodité lánya szemezni kezdett velem 10 perce.
-Sok sikert!- mondtam neki és letettem a poharát , de átültem a helyére. Kényelmesen, lazán ültem és a szememet le nem vettem Katről. Egy kivágott felsőben volt és szűk gatyában, magas sarkúval együtt. A haja  be volt göndörítve és eszméletlen szexin nézett ki. A tekintetünk összekapcsolódott , ezért rámosolyogtam. A fiúnak, akivel táncolt nem tetszett, hogy a partnere másra figyel , így lejjebb csúsztatva a kezét a seggébe markolt. Kat felhúzta a hajas fiú kezét és csak rá koncentrált, bennem pedig egy furcsa érzés kezdett terjedni. Szerettem volna ott leni és vele táncolni, de figyelmeztettem magam, hogy barátnőm van, ezért én is elkaptam a  tekintetem és beszálltam a  többiek beszélgetésébe, akik épp valakiről beszélgettek.
-Kösz nem.- utasítottam vissza az újabb pohár alkoholt, mert nem akartam részegre inni magam. –Kimentem levegőzni. –szóltam oda Zacknek , akinek Naomi ült az ölébe. A teremben Kat után néztem, mert nem szokása , hogy a barátnőjétől külön van, de nem láttam. Nem is érdekelt tovább a téma , kimentem az ajtón és a falnak dőlve szívtam be a levegőt
-Szépen hagyod magad, értetted?! –halottam egy mély férfi hangott , majd hatalmas pofon csattanását , ezért gyorsan a szerintem hallott helyre igyekeztem. Kat feküdt sírva a földön  és kúszni próbált lefele, de a férfi megragadta a lábát és visszahúzta, majd taperolni próbálta. Megragadtam a pasi zakóját és lerántottam a remegő lányról .
-Ne avatkozz bele! – nézett rám dühösen és megpróbált kikerülni.
-Hagyd békén a lányt! – mondtam neki és az útjába álltam. Az előző jó kedvemnek nyoma se volt, hatalmas düh tombolt bennem .
-Ne keménykedj!- mondta és felém ütött . Elkaptam az öklét és hátra csavartam.
-Tűnj el!- mondtam kimérten a fülébe és hasba térdeltem, mire dühösen nézett rám, de volt annyi esze, hogy tudja, fölényben vagyok, így inkább elment.
-Köszönőm.-nézett fel rám. A szeme csillogott a könnytől és egy kissé elkenődött a sminkje. A hangja rekedtes volt és még mindig sírt. Lehajoltam hozzá és egyik kezemmel a térde alatt ragadtam meg, míg a másikkal a hátánál tartva felhúztam és a karjaimba tartva indultam meg vele hazafelé. A fejét a nyakamba temette , nekem pedig szinte a semmiből apró méretűre zsugorodott a gyomrom és szaporábban vetem a  levegőt.
-Miért mentél ki vele?-kérdeztem mikor lenyugodott
-Haza akartam menni. Épphogy elindultam szembe jött velem. Hülyén mosolygott rám, és mivel az utca üres volt inkább visszafordultam a klub fele, mert ott csak nem történhet baj. Láttam, hogy követ , ezért futni kezdtem, de ott beért.  –mondta még egy picit hüppögve.-Leteszel?
-Nem jó ez így?- néztem rá és lassan letettem, mert nemlegesen rázta a fejét, de a derekán tartottam az egyik kezem a biztonság kedvéért.
-Te mindig rám találsz a bajban?-kérdezte viccesre fogva a figurát, de én nem nevettem, inkább komolyan válaszoltam.
-Megpróbálok mindig ott lenni, hogy segítsek. A mai véletlen volt, de sikerült.  Soha nem hagynám , hogy bajod essen.
-Pedig már kezdtem azt hinni, hogy nem jelentett semmit az elmúlt pár hét. Mostanában eléggé más vagy.
- Hé butus , ilyenekre ne gondolj ! Talán megváltoztam egy kicsit, nem tudom, de attól még ugyanolyan fontos vagy nekem. Sőt a legfontosabb nő az anyukám mellett. -mondtam  a két ház között megállítva őt, hogy még befejezhessük a beszélgetést. Az utolsó mondat előtt egy kis szünetet hagytam, de azért kimondtam.
-Pf.. na persze. Minden esetre ..-kezdte , de félbeszakítottam
-Nem. Tényleg így van. Többet jelentesz nekem , mint Natassa .-mondtam , mert valószínűleg a barátnőmre gondolt, ezért nem hitte el. Hosszasan gondolkoztam mielőtt kimondtam, de tényleg így van.  A gyomrom remegni kezdett, annyira féltem a reakciójától, és mintha ezernyi pillangó repdesett volna benne, úgy éreztem magam.
-Be vagy rúgva. Csak a pia beszél belőled. –rázta meg a fejét –Mond el holnap is és el hiszem. –mondta féloldalas mosollyal , majd vállamba kapaszkodva felpipiskedett, de még így se ért fel, ezért kissé lehajoltam és hagytam, hogy a forró ajkával egy lágy puszit  adjon az arcomra, aminek a helye rögtön bizseregni kezdett.
-Köszönöm, hogy jókor voltál jó helyen és segítettél. –indúlt volna el, de a csuklójánál fogva magamhoz rántottam és két karomat  a csípőjére téve tartani kezdtem és a homlokára adtam egy puszit.
-Holnap beszélünk, vagy még hamarabb. Jó éjszakát –mondtam a puszi után és hagytam, hogy bemenjen. Én egy darabig maradtam kint és a holdat bámultam a hinta ágyból fekve. Küldtem Zacknek egy sms-t, hogy eljöttem ne keressen és Natassa nevére kattintottam, de inkább kiléptem . A telefont a mellkasomon hagyva hintáztattam magam és azon gondolkodtam, hogy ha valaki most látna , mennyire egy nyálas srácnak gondolna, de nem érdekelt. Inkább becsuktam a szemem és felidéztem azt  a jól eső érzést mikor közel hajolt és megpuszilt.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett! És siess a kövivel! Nagyon nagyon várom!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon király lett! :))) :DD
    Tetszett az a rész ahol Mexikóban voltak. De mikor a repülőn ültek....haláliak! :D
    Sajnálom/tam Katet! :/
    Natasat nagyon nem bírom!:P
    Aaront meg nem tudom megérteni, hogy mért nem dobja végre Natasat! :P
    Kezdek valamit sejteni Natasaval kapcsolatban......:P
    A vége nagyon tetszett! :))
    Siess a kövivel!
    Puszi: Angel

    VálaszTörlés
  3. Iszonyatosan jóóó lettt!!!!!! :DDDD
    Imádom Aaront! :)))
    Lécci siess és hozd a kövit, már nagyon várom! :D

    VálaszTörlés
  4. Hűha, hűha, hűha!!!!! *.* Nagyon jó fejezet lett, nagyon tetszett...:DD
    Imádom Mexicót ezértkülön örültem, amikor kiderült, hogy odamennek:D Nincs mese imádom Zacket, eléggé bejön a stílusa:$:D:D
    Szegény Kat.. Igazán összejöhetnének.. Olyan aranyosak lennének együtt *.* És a végén a puszi?? Imádtam:))
    De nem tagadom a kedvencem az akciós rész volt:$
    Siess, Siess, Siess:D:D

    VálaszTörlés
  5. Rettenetesen jó lett. Elképesztő vagy. Hogy lehet csak úgy otthagyni a levegőben a szálat? o.O Miért vagy ennyire kegyetlen? De ezeket leszámítva nagyon jó lett. Imádtam a Mexikói részt és s végén a bulisat, meg mikor megmenti Katet. <3 Natasától felfordul a gyomrom, de remélem elég hamar dobja a kis hülyét. 3:)
    SIESS A KÖVIVEL, vagy meghalok kíváncsiság szindrómában :D

    VálaszTörlés