2013. április 23., kedd

II.17.rész




Nagyon sajnálom, hogy most hoztam a részt , ami nem lett valami eseménydús ..:/ Ígérem a következővel igyekszem és megpróbálom , majd azért feldobni.. A komikat nagyon szépen köszönöm és úristen :O 23rendszeres olvas és majdnem 20.000 látogató.. nagyon szépen köszönöm ♥ Jó olvasást! :)

-Gyere menjünk aludni!- mosolyogtam rá és a tenyeremet az övébe tettem, majd összekulcsoltam az ujjainkat. A sátorban megvártam amíg elhelyezkedik és a kezemet a derekára tettem , így kifli pózba feküdtünk. Én legalábbis feküdtem, mert elaludni semmiképp nem tudtam, akkora boldogság járta át az egész lényemet. Ő egy idő után szuszogni kezdett, majd forgolódott, így velem szembe került. A haja az arcába hullót, ezért egy lágy mozdulattal kisöpörtem onnan, hogy lássam az arcát, de ne ébredjen fel. Talán fel sem sikerült fognom a történteket, mert az előbbi szerint, akkor ő most tényleg az ennyim.

 

Ismét az iskola padban ülök.. a jó idő még mindig tombol, így a lányokon egyre rövidebb és kivágottabb ruhák vannak, míg mi csak egy térd gatyában és pólóban ülünk. Ez az első nap és az első óra, ami azt jelenti, hogy Mr. Lonter , a kémia tanár bármikor beroboghat. Kattel kézen fogva járkálunk , legalábbis a szünetben még egyszer sétáltunk, de ezen kívül ma ég nem is találkoztunk és mivel a közösségin egyikünk sem rakta ki senki nem tud rólunk.

-Mesélte apud ,hogy hétvégén olasz országba röpülünk?-fordult felém Zack.

-Ja..tök jó lesz-gondoltam vissza az egy –egy taslira , amit apuval kaptunk anyutól. Persze nem azért, mert elrepülünk a hétvégén, hanem, mert szóba kerültek az olasz lányok…

-Megint egy éjszakára megyünk szerinted?

-Elvileg most péntek délután indulunk és hétfő hajnalban jövünk. –mondtam, és észre se vettem, hogy idő közben belépett a tanár is.

-Örülök, hogy rögtön magával kezdem ezt a hetet a hosszú szünet után, és látom ön is mennyire várt rám..Talán sokan imádják a hangját Mr. Towner , de én jobban szeretném, hogyha a kémiáról csevegne  ilyen felszabadultan vagy ,pedig maradjon csöndben, mert nem hiszem, hogy annyira okos, hogy külön beszédet tartson. Esetleg megosztja velünk a táblánál?-mondta az alacsony bozontos szemöldökű tanár, akinek középen már kihullott a haja, így az egész kinézete egy őrült tudós címről uralkodik.

-Csak egy tollat kértem!-szabadkoztam

-Persze…Mr.Honey kérem, ha még egyszer megszólal a mellette ülő csapja tarkón.-bólintott a tanár, majd visszafordult a táblához.

-Tudod mi lesz a mostani fel..-kezdtem el súgni, de ő egy hatalmasat csapot a tarkómra. Én összehúztam a nyakam a hírtelen érkező fájdalomtól. A hang miatt az egész osztály felénk fordult a tanárt kivéve.

-Ez most..-kezdtem volna el, de még egy taslit kaptam, ,mire a szemem is becsuktam és lélegeztem egy mélyet. Halványan én is mosolyogtam , mert fordított helyzetben valószínüleg ugyanezt tenném én is, de az osztályból volt , aki már röhögött a jelentünkön.

-Még egyszer, meg ne..-fordultam felé , mire ő az asztalra könyökölt unott stílusban és a tenyere ismét csattant a tarkómon. Én hirtelen mozdulattal a honom alá fogtam Zack fejét és a fejét kezdtem dörzsölni, magyarul barackot adtam neki miközben figyeltem, nehogy a tanár felénk nézzen. Az osztály hatalmas röhögésben tört ki , de volt aki csak a szemét forgatta a látványunkra. A nevetés miatt felénk fordult a tanár , de előtte szétrebbentünk és úgy ültünk a helyünkön, mint a ma született kis angyalok. A kezünk ráfektetve a padra, mint ahogy azt 1.ben megtanították, egyenes hát és mindkettőnk ajkain egy ártatlan mosoly ült,  amit sűrű pislogással egészítettük ki.

A tanár , csak a mutató ujját a szája elé tette, majd vissza fordult.

-Idióta!-fordultunk a másik felé röhögve miután kicsöngettek és az udvarra ültünk.

-Fáj a fejem.-nézett rám és az említett pontra tette a kezét

-Nekem meg sajog a tarkóm!-mondtam én is és a szokásos kör telepedett körénk. Fél füllel elkaptam, hogy a diákok egymásnak mesélik a történteket, amikbe mi is beletartoztunk .

-Hé már ide sem jössz?- kaptam el Kat karját ,  mikor rám mosolygott és sietősen haladt el mellettem.

-Az igazgatóhoz kell mennem. Következő szünetben ígérem találkozunk.-szavatkozott és egy gyors puszit nyomott az arcomra, majd elrohant . A következő órám történelem volt , amin természetesen nekem kellett felelnem, hogy a tanár megbizonyosodjon róla, hogy ébren vagyok az óráján. 4-es kaptam, de nem azért , mert olyan sokat tudtam, hanem az első sorban folyamatosan kaptam a válaszokat az egyik lánytól. Persze magamtól is lefeleltem volna talán egy hármasra , de így könnyebb volt.

-Köszi.-mosolyogtam rá az óra végén, mikor mindenki pakolászott.

-Jössz egy csókival..vagy egy csókkal. –mosolyodott el .

-Inkább a csóki.- mondtam nyugodtan, pedig nagyon meglepődtem, hogy valaki olyan magabiztosan , ráadásul így kezdeményezett mint ő. A lány, ha jól tudom Bianca csak megrántotta  a vállát, majd közölte, hogy az epres a kedvence és a kijárat felé indult, míg én a szokásos kinti padra. A következő lyukas óra volt, mert nincs ofőnk , így az egész osztályom kint ült, plusz még azok, akik épp kijöttek. Alsósok és felsősek vegyesen.

-Végre.-mondtam mikor az asztalunkhoz érkezett a barát nőm . Naomi Zack ölébe ült, vagy inkább dőlt mivel a pad helyett az asztalon foglaltunk helyet. Én megragadtam Kat derekát és közel húztam magamhoz. Egy gyors csókot nyomtam a szájára és az egész iskola egy pillanatra elhallgatott , illetve halkabban beszéltek miközben felénk pislogtak.

-Hát..-mondta zavartan , mire én , csak elmosolyodtam és a kezünket összekulcsolva beszélgettem a haverokkal. Így történt, hogy az iskolában megtudták, hogy járunk. Vagy csak találgatni kezdtek, mert az ez utáni órákon többen odamerészkedtek, hogy akkor szingli vagyok-e még..



-Verseny!- kiáltottam és mielőtt kapcsolt volna indultam el . Mikor hazaértünk megbeszéltük Zackkel, hogy rég parkhouroztunk már, ezért  fél órán belül már az egyik épület tetején álltunk.

-Csaló!-kiáltott utánam, és egy másik épületre ugrott. Volt egy kitűzött célunk, most konkrétan a bevásárló központ teteje. Egy nagy épületnél megtántorodtam, de felfedeztem magam és az egyik kiálló cső felé ugortam.” Vagy túlélem vagy meghalok…”-gondoltam magamba mikor lenéztem, majd  hatalmas lendületet vettem és szerencsésen a cső felé ugortam.  Az egyik kezem félre csúszott, de a másikkal vissza húztam magam . A lábaimat fellendítettem és ugrottam volna a következő épületre , de egy kiáltásra megálltam és lenéztem. Kat jött az utcán utánam, ezért átugrottam az egyik házra  onnan , pedig le a tűz lépcsőn. A lábaimat beakasztottam, így lefordultam

-Mégis mit csinálsz?- húzta fel a szemöldökét , de én válasz helyet megragadtam a  tarkóját és megcsókoltam. Az ismert pillangók újra felébredtek. Az ajkai , aminek most talán epres íze lehetett tökéletesen illet az ennyimre.

-Öhm..-hallottam egy krákogást. Mögötte vagy 6 lány állt  és zavartan pislogtak felénk.  Köztük volt Niki is, aki ha jól emlékszem tavaly elhívott randizni és egy levélben közölte , hogy 4 éve szerelmes belém.

-Sziasztok lányok!- mosolyogtam feléjük.-Parkhour..de megyek, mert Zack előnyben van. Szoríts!- mondtam és a has izommal felhúztam magam  , majd rögtön a fejem felett lévő csövet ragadtam meg, ami segítségével majomként másztam a tetőre.

-Nem illegális? El  fognak kapni a zsaruk.

-Csak ha utolérnek..-kiabáltam még, majd egy intés után folytattam az utam. Innentől egy két nehézséggel bukfenceztem végig.

-Nyertem!-szólalt meg Zack a fülemben lévő ketyerében.

-Csak mert előnyt adtam.-mondtam  és hamarosan én is megláttam a bolt tetejét.

-Azért voltál 4 méterrel előttem kezdetkor? -kérdezte, de nem válaszoltam, inkább egy új ugrást kipróbálva  átfordultam , majd leugrottam . Az ujjaimat  a drót kerítés közepébe akasztottam és átlendítettem magam azon, majd ráugrottam a kukákra, így én is felkerültem a bevásárló központ tetejére, ahol ő várt.

-Meghalok!- támaszkodtam a térdemre. Ha jól számolom 50 métert tettünk meg ugrándozva , így teljesen kifáradtam. Minden egyes mozdulat már fájt, pedig ezt eddig nem is érzékeltem.

-Olyan szerencsénk nincs..-mondta , mire szúrósan néztem rá

-Én  is szeretlek tesó..- fújtattam , de nem jó színész , mert az arca árulkodott róla, hogy nem gondolta komolyan.

-Ki vagyok purcanva..-mondta és lefeküdt a tetőre.

-Sajnos nem eléggé.-mondtam , mire most én kaptam az izzó tekintetett. Ezek után együtt ugortunk le vagy inkább másztunk és mindketten hozzánk sétáltunk,mert anya francia-krémest süt. Persze a nagy meleg miatt levettük a  felsőnket,  ezúttal egy kissé megbámultak, de mi tisztességes barátok vagyunk és nem néztünk másokra. Meg egyébként nem is érdekelt senki , inkább leröhögtünk és tervezgettük az olasz utat. Lesz egy olasz sapkánk , és csíkos felsőnk csakhogy beolvadjuk a tömegbe. Mindenféle kép utazunk gondolával, miközben azt a tipikus dalt énekeljük. Szép tervek..bár anya nem támogatja az utóbbit.

„Bocsi, hogy ma keveset voltunk együtt..:/ -érkezett az sms . Már este 8 körül volt. A csalási vacsorának ép most lett vége . Apu  az egyik ügyet részletezte én , pedig kíváncsian hallgattam, mint mikor kiskoromban mesélt egyszer-kétszer altatót. Anya unottan próbálta elterelni a  témát, de nem jött neki össze. Éljen a férfi uralom!

„Héj, 10 perc igenis soknak számít! :) „-írtam vissza miközben egy válasz szerű valamit írtam az egyik haveromnak Face-n

„haha..:/ én az elmúlt napokra is gondolok..gondolom más vártál el az egész kapcsolattól..”-kaptam meg a válasz és hihetetlen gyors iramban kezdtem írni

„Héj nincs olyan , hogy mást vártam el. Nincs elvárásom és megértem, hogy nem bírtunk együtt lenni…”

„Ezt most, csak úgy mondod. Biztosan örülnél mondjuk ha velem is ugyanannyit tudnál lenni , mint az előző barát nőiddel. „

„ne csináld ezt! „-írtam meg neki, mire kaptam egy kérdő jelet. Arra gondoltam, hogy személyesen sokkal jobb lenne megbeszélni, ezért a ruháimat kezdtem húzni, mikor bejött apa.

-Gondolom, ma szólok, hogy az ajtó kényelmesebb, mint az ablak.- ült le lazán a szákra , miközben az üveget bámulta

-Nem értem miről beszélsz.-mondtam zavartan

-Már anyáddal gondoltuk, hogy szólunk. Ha nem jöttél volna rá kémcsaládban élsz.. ha feltünés mentesen akarsz elszökni, akkor jobban kell csinálnod addig meg ott az ajtó.-bököt kifele , mire a hajamba túrtam és bólintottam.

-Akkor.. megyek.-mondtam és az ajtó fele igyekeztem.

-Hova ?

-Csak a szomszédba.-mondtam, mire anya rászólt, hogy 10 kor a szobámba akar látni. A szokásos módon felmásztam a helyemre és befelé pislogtam. Nyitva volt az ablaka ő pedig az ágyán ült törökülésbe. Egy nagyobb méretű fekete póló és egy bugyi volt rajta. A kezében a telefonja volt. A kijelzőt bámulta, majd maga mellé dobta a telefont és előre nézet. Valamin nagyon mélyen gondolkodott. Az egyik lábát kinyújtotta és újra a kezébe vette a telefont, de semmi. Nekem végigfutott a lábán a tekintetem, majd nyeltem egy nagyot és az arcára koncentráltam.

-Csak nem sms-t vársz?-hallottam a saját magabiztos hangom, mire kikerekedett szemét rám kapta és a takarót maga köré csavarta. Én , csak elmosolyodtam és a szemem elé tettem a kezem, de az ujjaim szét voltak nyitva.

-Nyugi nem lesek.

-Fordúlj már el!-szólt rám én, pedig engedelmeskedtem. Egy szekrény csapódást hallottam, majd a nyakamnál éreztem a lélegzet vételét, amitől kirázott a hideg.

-Gyere bentebb..-mondta  és félre állt, amíg bemászok.

-Mégis mit keresel itt? Már nem mintha nem örülnék neked, mert örülök..

-Csak nem látszik-fejeztem be-De megértem. Én is meglepődnék, ha egy szál alsógatyában ülnék otthon és te váratlanul betoppansz. Bár lehet, hogy nekem más reakcióm lenne…

- Válaszolva igen.. sms-t vártam.-hajtotta le a fejét. –Mennyire zavar, hogy az utóbbi 3 napban, csak 4 órát tudtunk együtt leni?

- Megértem ,jó? Annyira azért értelmes lény vagyok.. Nem várom el, hogy felforgasd miattam az életed…Lehet, hogy az előtted lévőkkel többet voltam, de ők nem te voltál. Ugyanúgy indult, de másképp fejeződik be. A flörtölés jó játék volt, de aztán meguntam..velük vége lett. Veled nem. Te hozzád egészen másképp állok . Te sokkal fontosabb vagy. Nálad inkább azzá  a ponttá változott , amit soha nem akarok elengedni és szívvel-lélekkel küzdök érte..ameddig akarod és innentől ,pedig nem számít , ha kevés időt töltünk együtt. -mondtam, mire szorosan átölelt.

-Akkor nem akarsz , majd ez miatt szakítani? –pislogott fel

-Ne legyél buta. Sejtettem, hogy megfordult ez a fejedben, azért jöttem át.  Nem akarok és nem is fogok. Az a múlt a jelen , pedig te vagy… -mondtam . Ő  valamiért elkezdett pirosodni , aminek az okát nem értettem, de az arcát a kezem közé fogtam és megcsókoltam. Az ajkaink elnyíltak ,így bejutást nyert a nyelvem.

-Honnan is tudsz a volt barát nőimről? –tettem fel a kérdést. Én az ágyán feküdtem, ő ,pedig a mellkasomon, amire kis köröket rajzolt, míg én a haját simogattam.

-Hát az titok..-mondta

-Akkor inkább úgy kérdem, honnan tudott Naomi az előző barát nőimről?

-Mert elvileg bárikor volt egy barát nőd vagy alkalmi csaj ,akiivel kavartál , 1 hétig arról csevegtek a lányok. De ugyanígy volt Zacknél és Luke-nál is. Meg Mattnél talán? Plusz Jeffrin.

-Értem.. és mikről tudsz még?- gondolkoztam el ,mikor a fejemben az utóbbi két évemben tett dolgaim felmerültek.

-Elég sok mindenről..

-Én semmiről fordítva.. Szóval előttem hány fiúd volt?

-Szóval a fiúm vagy..-mosolyodott.

-Miért nem egyértelmű? Vagy..

-De,csak nem kérdezted meg, ahogy általában szokták.

-Mert számomra nyilvánvaló volt.-zavarodtam össze.

-Számomra is.-bólintott.-Előtted csak kettő. Az egyikkel, csak kézen fogva sétáltunk a játszótéren és együtt homokoztunk, a másik,pedig még elköltözésem előtt volt fél évvel. A fiú végig , csak hülyített, mert neki akkora muli volt, majd telefonon dobott.

-Féreg..-mondtam kapásból az első szót, ami a fejemben jellemezte a srácot.-És balfék, mert nem tudja mit veszített.-folytattam, de a végét már a szájába mondtam, mert a helyzetünkön fordítottam és rámásztam, de nehogy összelapítsam a kezemmel támasztottam magam.

-Ha már Naomi annyira ki tud engem beszélni beszéljük ki most őt.- mondtam a csók után.

-Mégis mit beszélnél ki róla? Egyáltalán a pasik tudnak kibeszélni?

-Naná , hogy tudnak. Csak néha más szempontokat nézzünk, mint ti. Amúgy meg az egész cikis dolgát, mert majdnem mindegyikről tudok.-mondtam és mesélni kezdtem. Persze idő után össze vissza váltakoztak a  témák, de egész este elbeszélgettünk . Ő ismét a mellkasomnak dőlve , majd néha felültünk . 
-Héj! Css!-tette a szája elé a kezét , amikor elkezdtem csikizni és kifelé mutatott. Fülelni kezdtem és halk kopogást hallottam a folyosón.
-Mikor fekszel?- nyitott volna be az anyukája, ha nem lett volna bezárva az ajtó.
-Mindjátr. 5 perc.-mondta 
-Beengedsz?-kérdezte az anyukája zavartan és ismét benyitott.
-Na most mi lesz?- huzogattama szemöldököm visszafolytott nevetéssel.- Sokkal érdekesebb ha én engedem be -indultam el, de félre lökött.
-Meg vagy huzatva!-mondta kisebb mosollyal.
-Jó éjszakát. -mondtam és egy gyors csókot leheltem a szájára , majd leugrottam az ablakból. Az utolsó fa ágát elkaptam és így nem ütöttem be semmimet. A fejemben még viszhangzott az a szó, amit akartam, de nem mondtam neki ki, pedig igaz lett volna.

8 megjegyzés:

  1. Ez valami elképesztő lett! Nagyon aranyos volt! Siess a kövivel!

    VálaszTörlés
  2. Méghogy nem volt eseménydús? Kit érdekel? Úgy volt jó, ahogy volt *.* Imádtam, mint ahogy az eddigieket is..:))) A kedvenc részem egyértelműen a tarkón csapásos volt.. Remekül megfogalmaztam ezt is na mindegy.:D:D:D Zack tényleg komolyan vette amit a tanár kért:D:D:D:D
    Kat és Aaron annyira aranyosan együtt..WoW. *___*
    Nagyon kíváncsi vagyok a következő fejezetre.. Siess.. És ha még nem mondtam volna.. IMÁDOM A BLOGOD! <3 <3
    ui.: Megint lecsúsztam az első kommentről... :/// A következőnél mostmár tényleg :DD:D:D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jóó rész volt!! :DDD
    Siess a kövivel!! <3 :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó :DDD
    Siess a köveivel :D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett!
    Siess a kövivel amint tudsz!
    By :)

    VálaszTörlés
  6. Eszméletlen jó lett. Imádtam és hogy lehetsz ilyen?
    Kegyetlen egy nőszemély vagy :( ♥
    Hamar a kövit

    VálaszTörlés
  7. Megint én vagyok:DD A Crazy Guys mellett elkezdtem egy másik blogot... (persze a Crazy Guys-t sem hagyom abba)Szóval..arra szeretnélek megkérni, hogy tudnál-e véleményt mondani nekem így kinézetre, a tartalomra (oldalt van) és a prológusra.. Még csak az van fenn... Nagyon hálás lennék...:)))))<3 És kritikát is elfogadok.. Ezt sokkal összetettebbnek szánom, mint a Crazy Guys-t:))
    Előre is köszönöm:)
    http://vanessataylorr.blogspot.hu/

    VálaszTörlés