2013. április 16., kedd

II.16.rsz






A csók után semmit nem reagáltam. Persze mosolyogtam és belül öröm táncot jártam, de nem hoztam szóba, ahogy ő se. Csak ültünk a csónakban és nem szólaltunk meg, inkább a tájat néztük. Néha vettünk egymásra egy lopott pillantást , majd amíg a másik oda nem nézett addig kémleltük egymást. Mikor magamon éreztem a tekintetét  ő gyors elfordult most pedig én hajtottam le a fejemet , miközben picit felnevettem.

-Akarsz még valamerre menni, vagy kievezhetek? –pillantottam fel rá.  Ő csak megrázta a vállát és az állát a kezébe temette.

-Amit szeretnél..nekem mindegy.-mondta , úgyhogy megragadtam a lapátot , majd a partnál úriember módjára kisegítettem és teljesen kihúztam a csónakot..remélhetőleg egy jó darabig így fog maradni. Nem panaszkodok ,csak idővel elég nehéz felemelni a lapátot és még egyet húzni rajta.

-Már nem haragszol? –lépett ki a sátorból Naomi . Egy kissé kócos volt a haja és vékonyka a hangja. Talán azért, mert félt a választól. Kat ,csak behunyta a szemét és nemlegesen megrázta a fejét.

-Hülyén viselkedtem…de azért jól esett volna ,ha megbízol bennem.-vallotta be, majd Naomi hirtelen Katre vetette magát és látszólag elég szoros ölelésben részesítette.

-Teljes a csapat!-engedte el

-Nem. Én nem fogok a csapatba tartozni..bocsi, de az nem nekem való. Lehetne kém mentes az itt töltött időnk?- húzta fel a szemöldökét, de az arcán kedves mosoly játszadozott.

-Jaj te.. majd meglátjuk..-szóltam bele én is és az egyik karomat átlendítettem a vállán, ő pedig rögtön leszedte onnan. Meglepődtem, mert ezt egy elutasításnak számít ,nem? Gondolkodtam , miközben Zack sátrát néztem.

-Még alszik? Felkeltsem? –kérdezte Naomi.

-Majd én megoldom.-húztam mosolyra a szám és ismét egy édes ébresztő után , felrángattam, hogy focizzunk, amíg a lányok bepótolták az egy napos beszélgetés kimaradásukat. Én nem értem mit tudnak annyit beszélni? Mi történhetett 1 napon keresztül, amin már 1 órája csevegnek?

-Nekünk nem kéne többet beszélgetnünk?-kérdezte Zack mikor elfejelte a labdát, ami a mellkasomon landolt, majd  dekázni kezdtem vele és elpasszoltam neki.

-Lehet..-gondolkoztam, mert mi csak értesítjük  a másikat , hogy épp mi történt és kész.-Azt hiszem beleszerettem Katbe..nemrég pedig megcsókoltam.-mondtam olyan röviden , ahogy szoktuk közölni a másikkal a  dolgot, majd kiegészítve folytattam, de őt majdnem fejbe vágta  a hírtől a labda, ha időbe nem kapcsol.

-Mi van? ! – fogta oldalra a lasztit és széles mosollyal nézett rám

-Említettem, hogy jó csaj.. aztán ott volt Natassa, de ő nem érdekelt annyira mint Kat. Szép lassan beleszerettem és dobtam Natit. Semmit nem mertem tenni eddig, aztán most csak úgy jött az alkalom én ,pedig megragadtam. Ő visszacsókolt most meg minden happy. –mondtam dekázás közben, mert mesélésem alatt elkoboztam a labdát.

-Szóval most együtt vagytok?

-A-a. Vagyis.. mit’ tom én. Csak megcsókoltam. Majd kialakul..elsőnek csak lassan próbálkozom, aztán lesz valami..

-Mert szerinted koppanni fogsz miután belement a csókba? –faggatott, de megkértem, hogy hagyjuk a témát és másra váltottunk. Sőt annyira jól elbeszélgettünk , hogy észre sem vettük, hogy a lányok már itt sürgölődnek és nevetnek körülöttünk. Szerencsénkre csak a kocsikról, fociról és parkhourról beszélgetünk.

-Aaron, nem segítesz?- hívott oda Naomi és egy krumplit mutatott fel.

-Hadilábon állok a késsel. Bibis lenne az ujjam..nem az én feladatom..-húztam el a szám, mintha tényleg sajnálnám, hogy nem segíthetek és visszafordultam, de hatalmas koppanást halottam, majd a fejemen lévő sajgó pontra tettem a kezem. A földön egy kisebb krupli hevert.

-Aaron, nem segítesz?- kérdezte meg újra mézédes hangon Naomi. Meg se lepődök..a keze üres volt..

-Kérdezni is akartam, nem kell-e segítő kéz. –morgolódtam és még mielőtt újabb krumpliival dobott volna meg kezet mostam és egy szabad kést kezembe fogva pucolni kezdtem. Kat és Zack betegesen nevették még mindig rajtam és a zöldségen Naomi,pedig csak halványan mosolygott.

-Ő neki nem kell segíteni?- mutattam a focizó barátomra , közben reménykedtem, hogy nem csak nekem kell vért izzadnom

-Nem. Csak te kellesz.-monda higgadtan én ,pedig kiakadva motyogtam és mutogattam , majd beletörődve a sorsomba kockáztam fel. Idővel Naomi kettesben hagyott minket és Zackel a padra ültek beszélni.

-Mi lesz a kaja?-pillantottam fel

-Krumplis tészta, ha nem farigcsálod el a kriplit..komolyan te pálcikákat gyártasz? – mutatott a kezembe lévő áldozatra.

-Mert a tiéd jobb?- néztem le , de mindketten tudtuk a válasz. Igen, az övének rendes alakja volt.. és csak a héja hiányzott, nem volt darab hiányos.

- Adjad..rossz nézni.. kockázd fel.-vette ki a kezemből-Tudod.. az a ma reggeli..szóval..-kezdte el és az arca kissé pirosodni kezdett. Én csak elmosolyodtam és felvont szemöldökkel bámultam rá, míg ő a burgonyát figyelte.

-Mondjad..hallgatlak.-tettem az államat a tenyerembe és az asztalra könyököltem. Nagyon élveztem, hogy ilyen zavarban van és , hogy ezt én hoztam ki belőle.

-Dolgozhatsz tovább is közben.. –vágta rá

-Ösztönözz!- húztam kihívó mosolyra az ajkaim miközben a fejemben különböző képek villantak fel, de a szúrós tekintete miatt  inkább tovább dolgoztam, bár a halvány mosoly így sem tűnt el az ajkaimról. Aranyos volt, ahogy zavartan beszélt és ki akart lyukadni egy ponton.

-Szóval mi van a csókkal?!-segítettem ki, mikor eleget néztem a dadogását .

-Semmi..mármint szerinted?

-Jelentsen valamit? Számodra van jelentése?- kérdeztem meg , mire ő csak egy kósza tincset tűrt a füle mögé és az alsó ajkát rágta , amitől megint meg akartam csókolni.

-Mindennek van jelentése és következménye.

-Na ne mond..nem erre voltam kíváncsi. Mit szeretnél , mi történjen? –kérdeztem meg , de csak nagy csönd volt a válasz, ezért tisztáztam vele, hogy később megbeszéljük és mivel végeztem a kockázással  csöndben faragtam tovább a burgonyát. A hatalmas csönd miatt a szerelmes pár nevetésére és beszélgetésére terelődött a figyelmem. Nem hallgatóztam, egyszerűen, csak a fülembe jutott, de úgyis ,csak minket beszéltek ki.. Naomi valami olyasmit mondott , hogy a látszat ellenére szerinte nagyon is összeillünk Kattel. A hallott név miatt rá szegeztem a tekintetem. Üveges arccal végezte a dolgát .

-Minden rendben?- kérdeztem meg  és mivel egy persze hazugságot kaptam vidítani kezdtem a hülyeségeimmel.  Elsőnek , csak a szája sarka kunkorodott felfelé mostanra , pedig mind a ketten hangosan röhögtünk a bogrács mellett.

-Héj!Hallottam!- kiabált ide Zack mikor a ciki témánál az egyik közös emlékünket hoztam fel

-Örülök, hogy a hallásoddal nincs probléma- kiabáltam vissza , és ezt játszottuk, amíg el nem készült az ebéd, majd utána kisebb pihenőt terveztünk. Naomi és Zack kiült a partra piknikezni, amit nem nagyon értek , mert most ettek, de azért rájuk hagytam és egy közeli fa ágra másztam fel, ahonnan mindent láttam és magamba gondolkoztam. A reggeli csókon és mindazon ,amin eddig átmentünk. A jeleket kerestem  , de most valahogy minden olyan nehezen jött az eszemre. Egyet sem találtam, pedig amikor ezek történtek mindig észrevettem egyet-egyet. Most visszagondolva ,pedig semmi.

-Hé szépfiú! Segítesz?- zökkentet ki a gondolatomból az említett személy. A szép fiú miatt elmosolyodtam , de csak egy pillanatra, majd lementem , addig a magasságig, amíg el nem értem a kezét. Elsőnek segítettem felmászni, de inkább felhúztam, majd megmutattam, mit fogjon meg és hova tegye a lábát és  felsegítettem. Természetesen a seggére is vándorolt a szemem, de  ő ezt észre vette és inkább gyorsabban felhúzta magát.

-Tovább ne menj! Ott ülünk le. –mondtam neki , majd én egy könnyedén mozdulattal felhúztam magam és mellé ültem.

-Nem fogunk leesni?- nézett rám rémülten, mikor felemeltem a felém eső kezét és összekulcsoltam az ujjaink. Ő kihúzta és a fa ágba kapaszkodott.

-Csak, mert félek, hogy leesünk.-magyarázta rögtön, mire csak aprón megráztam a fejem és az egyik vállam megrántottam, mintha semmit nem jelentett volna.

-Azért aranyos technika volt Naomitól ,hogy kettesben maradtunk..csak picit átlátszó trükk.-néztem fel , majd vissza a szerelmes párra.

-Te nem jöttél oda..

-Jöhettél volna te is.-jegyeztem meg halkan ,és a hatalmas sikításra lekaptuk a  fejünket.  Naomi Zack ölében feküdt és hangosan nevetgéltek, majd Zack kicsavart egy flakont és inni akart belőle. A vöröske elkezdte csikizni a  torkát, majd köhögtette, de Zack így se köpte ki, csak nem tudott normálisan inni. A következő pillanatban pedig Naomi elfordult oldalasan és úgy nevetgélt . Zack pedig kapva az alkalmon a flakon majdnem egész tartalmát az arcába borította. Én hangosan felröhögtem, ahogy Zack is . Naomi higgadt arccal nézet a barátjára, aki menekülőre fogta a helyzetet. Még Kat is kicsit nevetett.

-Zack Honey! Most rögtön állj meg , úgyis elkaplak!- kiáltott utána Naomi nevetve és kergetőzni kezdtek. Lazán kezelte a vizes dolgot, mert nem akadt ki , nem sértődött meg. Naomi elkapta , de Zack sokkal erősebbnek bizonyul , így megcsókolta a lányt, majd kapva az alkalman megint menekült.

-De aranyosak!- nézet csillogó szemek lefelé, majd vissza rám.

-Szóval az a csók..-mondta , mire megráztam a fejem és félbe szakítottam

-Hagyjuk az egészet jó? – kérdeztem, mert a mai nap folyamán ,csak elutasított és nem akartam azt hallani miután újra bepróbálkoznék, hogy az egész,csak egy hiba volt. Inkább gondja azt , hogy számomra is csak egy hirtelen pillanat volt, ahogy neki.

-Jó.-mondta gúnyos mosollyal előre bámulva.

-Most mi van?

-Mi lenne?- húzta fel a szemöldökét kérdőn, majd újra előre bámul. Mid a ketten csöndbe voltunk és  sokáig lehettünk így, mert a szél egyre jobban fújt, ezért leugráltunk és jobban felöltözünk.

-Összejöttetek?-kapta el a karom Zack, mikor a sátorba mentem volna és halkan suttogta a szavakat.

-Inkább hagyom az egészet a francba. Esélyem sincs…messziről látszik.-mondtam ugyanúgy, de egy kicsi haraggal a hangomba. Nem rá voltam mérges, sőt senkire. Inkább az érzelmeimre és az esélyemre. Végre egyszer beleszeretek egy lányba és pont ő nem viszonozza az érzéseim. Ott van a többi lány a suliból , akik mindig érdeklődve jönnek oda beszélgetni, vagy a lányok, akik személyesen nem mernek, inkább rám írnak. Rengeteg csaj van,   a parkba , bulikba akik kíváncsian és elég gyakran pislognak felém , de engem egyik sem érdekel.. őket megkaphatnám..náluk lenne esélyem, de nem. Nekem pont az kell, akinél semmi esélyem.

-Hülye vagy ha hagyod.. és nem te lennél , ha feladnád. –mondta, majd otthagyott . Miután felfölöztünk játszottunk egy barátságos tenisz parti. Én ragaszkodtam, hozzá hogy Zackel legyek , így fiú-lány párban volt és büszkén jelentem, hogy vesztettünk. Az ég hirtelen narancs-sárgássá vált és mivel pillanatokon belül sötétedik, ezért mi tüzet raktunk, míg a lányok feltűzték a húst a nyársra. Lehet , hogy a többiekhez képest ciki kirándulásunk van, hogy nem isszuk holt részeggé magunkat, de nem lenne értelme. Többek közt arra ott van a péntek esték a buli helyen ,  másrészt, pedig akármikor megtámadhatnak minket és 4 részeg tini túl könnyű célpont lenne, így csak egy-egy citromos sörrel a kezünkben sütögettünk és sztorikat meséltünk .  Közben Zacknek ropogósra sikerült a kajája , így szén darabok helyet inkább ujjat sütött .

-Mi lesz a horror sztorikkal?- pillantott körbe miután megnézte a szalonnáját.

-Az nem ilyenkor van!- vágtam rá

-De most is lehetne-alkudozott, ám megbeszéltük, hogy azt , majd egy másik alkalommal valósítjuk meg.

-Tönkre tettétek az álmaim!- pukkadozott magába, mire Naomi felnevetett rajta és egy puszit nyomott az arcára.

-Milyen picik vagyunk..- törte meg a csendet Naomi ,mikor a csillagokat kezdte bámulni. –Imádom  nézni a csillagokat.. olyan megnyugtat hatással van.-mondta

-A legjobb az éjszaka közepén a fűbe fekve nézni egy bizonyos személlyel. -mondta Kat mellettem és egy lopott pillantást vett rám, amiből megbizonyosodtam róla , hogy a pár hetes esténkre céloz.

-Nekem vannak jobb emlékeim is, mint egy esti csillagznézés..jobban szeretek hajókázni .Csak kár, hogy ez semmit nem jelent.-mondtam közben , pedig az arcát néztem. Felém kapta  a tekintetét és zavartan nézett .

-Hogy érted?- kérdezet rá én pedig egy semmiséggel lerendeztem és a pattogó tüzet figyeltem.

-Énekeljünk!- csillant fel Zack szeme

-Miért nem lehet , csak simán beszélgetni?- kérdeztem, de  szélesen mosolyogtam közben

-Mert tábor tüzezünk.. szóval..mi legyen? –nézett körbe és senki nem válaszolt ezért szavak nélkül kommunikáltunk és kapásból tök egyszerre elkezdtük énekelni a kedvenc dalunkat . Teli torokból félig elröhögve, de jól éreztük magunkat. A lányok nem csatlakoztak, inkább röhögtek rajtunk.

-Legyen inkább valami tábor tüzes dal.. – mondta Kat és Naomival együtt félénken felvezették a dalt, amíg be nem kapcsolódtunk.

-Szerintem mi megyünk aludni.- húzta föl  Zack Naomit, aki  már félig ülve aludt. Kat se volt különb, csak azzal a különbséggel, hogy ő a vállamnak dőlt. A dalok után egy picit beszélgettünk és viccelődtünk , ők pedig elálmosodtak.

-Jó éjt!- biccentettem feléjük , majd közöltem, hogy eloltom később a tűzet nyugodtan menjenek be.

-Mi is bemegyünk? –fordultam oldalra, de csak szuszogást hallottam, majd késő reakcióval jött egy hümmögés, amit igennek vettem. Akaratlanul is megbabonázva figyeltem az arcát, amit a tűz világít meg és a hülye pillangók felcsapdostak a gyomromba. Képzeletben idegesen lőttem őket egyesével le, de a valóságban csak sóhajtottam egyet és a lány térd hajlatát –hóna alját tartva , menyasszony emeléssel a sátor felé mentem. Befektetem őt a matracra és a plédet tettem rá. Ellentétben másokkal mi matracon alszunk ,nem alvó zsákban, mert az mindig fojtogat és túl könnyen beletekeredünk, így a bevált módszert használjuk mindig.  Gyorsan , de alaposan eloltottam a  tűzet, majd eltettem a kint maradt dolgokat és én is befeküdtem a sátorba háttal Kattnek, majd össze vissza forogtam az ágyban, ami miatt ő kelegetni kezdett, ezért inkább kimentem és felültem egy rönkre. Elméletben itt tudtam volna gondolkozni és mikor, majd elálmosodok bemegyek, de ez nem így sikerűt, mert pillanatokon belül ő is követet.

-Bocs , hogy felkeltettelek.- suttogtam tiszteletbe véve a többieket. A tücskök hangosan ciripeltek körülöttünk . Ő leült mellém és a szellőtől összébb húzta magát, majd a víz felszínét nézte, amin gyönyörűen visszatükröződött a fényes pontok és a hatalmas hold. A következő szelőre én is összerezzentem, mert csak egy térd gatya és sárga polló volt rajtam. Ő a nyakam felé nyúlt, majd a fa nyakláncomat nézte. Egy fekete bőr szíjon lógott a fából faragott  állat fog.

-Még apa hozta 10 éves koromban. Szerencsét hozz . –mondtam , de én sem tudom miért.

-Nekem is van kabalám, csak otthon. Majd megmutatom, ha hazamentünk-mosolygott rám .

-Hogy értetted azt ma, hogy kár, hogy nem jelent semmit az a csók?-kérdezte meg

-Vagy annyira okos , hogy tudd a választ.-mondtam rá sem nézve.

-Talán néha a számba kell adni a szavakat, mert addig nem fogom tudni.. én sem vagyok mindent tudó főleg ha az emberek viselkedéséről és érzelmeiről van szó.

-Akkor nem is baj, hogy nem érted.. nem lényeges.- ráztam meg a fejem.

-Ha te mondod..-zárta le

-Nem mész vissza aludni?

-Nem..kint akarok veled maradni.

-Miért? Velem csak itt üldögélnél, ott bent, pedig kényelmesen alkudhatnál.

-De most jobb itt lenni veled kint.-mondta , majd a telefonján megnyomta oldalt a gombot.-Kívánj valamit! Éjfél van!- mondta sürgetősen én, pedig értetlenül meredtem rá

-Miért nem kívántál? Már letelt a ídöd..-mondta szomorúan..

-Ennek semmi értelme –nevettem fel picit halkabban , persze nem azért mert olyan vicces volt, ez inkább egy zavart nevetés volt.

-De nagyon is van. –bozonygatta, mint mikor a nagyoknak meg akarják magyarázni, hogy nincs fog tündér, de ők nem hiszik el.

-Mégis menyi teljesült?- néztem rá komolyan ,mire lehajtotta a fejét

-Még egyik se..ha kívánhattál volna és hinnél benne te mit szeretnél?-pislogott én ,pedig gondolkozni kezdtem.

-Ez hülyeség.-ráztam meg a fejem, de ő a felkaromra tette a kezét és noszogatni kezdett..

-Nekem minden éjféli kívánságom te lennél. –mondta a kissé nyálas szöveget, de tényleg így volt. Mindenem megvolt, amire szükségem van rajta kívül. Egyedül csakis ő hiányzik az életemből.

-Te akartad tudni. –mondtam mert semmit nem reagált a válaszomra. A földre pillantott , majd rám. Én idegesen felálltam, majd a sátor felé mentem, de utánam jött és elém vágott. Ki akartam kerülni, de ő a mellkasomra tette a kezét és vadul megcsókolt. Olyannyira hirtelen ért, hogy belelt pár másodpercbe amíg felfogtam a történteket és visszacsókoltam. Mindkét kezemmel az arcánál fogva tartottam magamnál . Lépést vártam felőle? Azt hiszem megkaptam…

7 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hú na végre hogy kezdeményezett Kat is. :-D
    Nagyon jó lett!
    Siess a kövivel!
    Puszi:Angel

    VálaszTörlés
  2. Reméltem, hogy elsőnek írhatok:// Na mindegy majd a következőhöz:D:D:D valószínűleg totál hülyének néznél ha látnál most ugyanis lányosan visongatok, annyira beleéltem magam a történetbe:D Nincs mese nem vagyok normális.. Mondjuk ez az mit tudtam magamról amúgy is, de nem ez a lényeg:D Juj!!!! Eszméletlenül tetszett a rész! *____* Egyetértek az előttem szólóval és végre Kat is kezdeményzetett..:D Kezdtem izgulni, hogy nehogy már mégse jöjenek össze, DE megtörtént!! Összejöttek...:D:D *_* És tényleg összeillenek..Nagyon:D
    Örülök, hogy Kat végül nagyjából megbékélt a helyzettel és a többiekkel is..:))
    A Zack és Naomi párosról annyit, hogy nagyon édesek együtt:))) Imádom őket:D:D:D
    Azért remélem Zack még elmesélheti valamikor a horror sztorijait:D:D Én személy szerint kíváncsi vagyok mivel akarta riogatni a többieket:D
    Tudom, hogy folyton ezzel jövök, de egyszerűen imádom a blogod és az egész sztorit úgy ahogy van:D *___* És siess <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  3. Jujjj ez nagyon aranyos fejezet volt!! A vége különösen tetszett! :$$ :DDDD
    Lécci siess a kövivel!! :D <33

    VálaszTörlés
  4. Végre a gépem is szuperál és tudok komit írni.
    Imádtam és fenomenálisan szuperságos rész lett. Nagyon tetszett, hogy végre lett is valami Kat és Aaron kapcsolatából. ÉS VÉGRE Kat is tett valamit az ügy érdekébe aminek örülök(csók) :D ♥♥♥♥
    Már várom a folytatást, úgyhogy SIESS

    VálaszTörlés
  5. Szia :D nagyon tetszik a blogod és várom az új részt :D Mit szólnál egy link cseréhez? nálam már kinn vagy :D
    http://lauthoutlong.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Nagyon szépen köszönöm, örülök neki és próbálok sietni vele:D :$ Én is kitettelek :)

      Törlés