2012. november 25., vasárnap

12.fejezett


Meghoztam a részt. Nem egészen , így terveztem , de , így sikerült. Ma valószínűleg hozok még egyet, nem vagyok benne biztos, majd kiderül. Jó olvasást.

Lesokkolva feküdtem az ágyon.  A szememet becsukva gondoltam vissza a mai napra; ahogy a kezemet fogta, az egész testemet átjárta a meleg.  Sütés közben a boldogság és most teljesen megőrjített a közelsége. Még előttem volt a szeme vágyakozó csillogása , de a benne lévő elhatározás is. Még éreztem az orromban a bolondító illatát és a számat súroló puha ajkát. Az arcomon égetett a puszija helye és elöntött a pír. Felálltam egy székre és levettem a kis dobozomból az egyik kedvenc képem. Még nyáron készült, amikor elvitt magával meglepi kirándulásra. A kezeibe tart , mint a menyasszonyokat és pont egy csókot adok neki, így egyikünk arca sem látszik. Egy könnycsepp csordult ki . Mielőtt még követné a többi gyors eltettem a párnám alá. Hiányzik a régi szép idő, amikor nevettünk, mosolyogtunk, hülyéskedtünk, együtt voltunk.  Az órára néztem és meglepve vettem észre, hogy már éjfél lesz egy perc múlva. Emlékszem , még abban a házban mondta Dave , hogy ő szokott éjfélkor kívánni. Bajom nem lehet belőle, kipróbálom , mennyire jön be az éjféli kívánás. Amint a számok ugyanazt mutatták elmormogtam magamba a kérésem és a konyha fele vettem az irányt ,mert jelzi a hasam a kihagyott vacsorát.
Sötét volt, már mindenki aludt és semmit nem láttam , még nincs hozzászokva a szemem a sötétséghez . Befordultam a  konyhába és befogtam a szám nehogy felsikoltsak.
-Nem vagyok ,olyan ijesztő –suttogta oda az éjszakai manó.
-Tudom, de nem számítottam rád.
-Kihagytam a vacsorát, most bepótlom.-mutatott a sütis tepsire.-Te hogyhogy itt?
-Össze érett az már? Hát én se ettem , szóval kéne valami.
-Gyere kóstold meg.-intett a fejével oda és egy szeletet nyújtott felém. Szeletet? vagy 3 embernek elég lenne még , így is , hogy már beleharapott. Elvettem tőle és a melletti székre ültem .Egyik lábamat felhúztam a másikra meg ráültem.
-Hát finom lett , de még érnie kéne.-állapítottam meg és a következő szeletet vágtam.
-Semmi baja, ez ,így jó.-és vágott utánam ő is egyet.
Pár perc csönd volt. Szerintem mind a ketten az előbbieken gondolkodunk, vagy, hogy-hogy kéne viselkedni a másikkal.Ebben biztos voltam mert az ő arca is zavarodottan más volt. Talán meg kéne beszélnünk. Sőt biztos. Egyszerre nyitottuk volna a szánkat , de gyorsabban becsuktam , így ő kezdeményezett.
-Ami 1 órával ezelőtt történt, bocsi , felejtsük el.-Hajtotta le a fejét.
-Nem lehet , hogy már túl sok mindent felejtettél el? Miért kéne ezt is ? Mert én nem vagyok , olyan , mint akikkel randizni szoktál?-természetes..miért is gondoltam, hogy más lesz..közelebb kerülünk , és ő elakarja felejteni.
-Talán sok mindent elfelejtettem és ez lesz a legutolsó amit elraktározok. Dehogy azért…jó igaz , más vagy, de a másság nem biztos , hogy rossz. -Simogatta meg az arcomat a hüvelyk ujjával .
-Mit jelentek számodra neked?-kérdeztem meg reménykedve, de elkaptam a fejem az ujjai elől. Visszatartottam véletlen még a levegőt is, amit remélem nem vett észre.
-Ugyan azt, mint én neked. Barátot . Nem tudom , miért tettem a délutánit, de ha bármi baj van számíthatsz rám, jó?-nézett a szemembe komolyan.
-Jó-válaszoltam tettetett mosollyal.
Beszélgettünk még egy darabig, de azok már olyan átlagos dolgok voltak. Ezek után bekísért a szobámba egy öleléssel elbúcsúzott és mindketten mentünk aludni. Újra elővettem a képet és néztem ,mikor még semmi gondunk nem volt, mikor felhőtlenül boldogok voltunk. Vajon most hazudott? Mert amit tesz és mond , abszolút nem ugyanaz…
Az ablak felé néztem és ott állt valaki. Ijesztő mosollyal néz ráma fekete ruhás, kalapot viselő fickó. Csak a szája látszik. Bepárásítja az ablakot és elkezd valamit ráírni. Az ereimbe megfagy a  vér , a szívem kihagy pár ütemet
-Segítség! Valaki!- Sikítom a rettegés közepette . Elképzelhetetlenül féltem.  Kinyitottam az ajtót , és mindenki szaladt felém, ahogy én feléjük.
-Van valaki az ablaknál-mondtam el egy szuszra, szerintem érhetően . Kim és  Jass a szobám fele ment Chris és Page , meg kifele szaladt, hogy elkapják ha menekülni indulna én meg a szobába maradtam . Dave elővett az egyik szekrényből egy fegyver és magához húzott. Mire lassan kezdet elönteni a biztonság.
-Megvédünk. Már biztonságban vagy.-nyugtatott és a szemével egy folytában figyelte a szobát.
-Gyertek be!-Kiabált a szobából Kim , mire elindultam Dave meg mögöttem figyelt.
-Itt semmi nem látszik , hogy lett volna valaki.
-Kint senki nincs.-jött be a szobába Chrissék és lihegve a térdükre támaszkodtak, de a fegyverüket még mindig tartották a kezükbe, amiről fogalmam sincs, hogy került hozzájuk.
-Lana, biztos láttál valakit?-kérdezte Page
-Ezer százalék.
-Nem lehet, hogy , csak elbóbiskoltál?-kérdezte Kim
-Biztos , hogy nem.- és a kép felé néztem , hogy megbizonyosodjak róla, nemcsak álmodtam, de az Dave kezébe volt.  Csak néztem, talán nem szabadott volna meglátnia..felismeri magát rajta? Eszébe jut az a nap?
-Aranyos pár voltatok-Mosolyog rám, de egy kis csalódottságot, esetleg bánatot hallok a hangjába és látok a szemébe, amit lehet , csak beképzeltem , mert mire pislogok , annak már nyoma sincs. A képet nyújtja felém én meg még mindig , csak őt nézem úgy vettem el. Láttam a többieken , mikor feléjük néztem , hogy hasonlóképp tettek , mint én.
-Figyi , behatolásnak semmi nyoma és kint sincs senki. Nem járhatott  itt az ég világon senki.  –Mondta nekem Chris és a többiek is helyeslően bólogattak.
-Tudom, hogy volt itt, láttam, és nem képzelődtem. – magyaráztam, de én is tudtam, hogy nem hisznek nekem. Az ablak felé tartatok ,de hiába nézek ki semmit nem találok.  Előttem van a kép, amit akkor láttam, de nincs itt semmi nyom, ahogy mondják. Megőrültem volna?
-Ma is kint maradunk jó? Bármi van tegyél ugyanígy , mi most azon nyomban hívjuk Patricot és tájékoztatjuk a történtekről - fejleményekről.-mondta Jassica a többiek nevében is. Megsimogatta a karomat  ahogy a többi lány , Christől meg egy ölelést kaptam.
-Mersz egyedül maradni itt? –kérdezte Dave
-Persze… hiszen , csak egy álom volt.-mondtam neki enyhe szarkazmussal a hangomban.
-Kint leszek , de ha gondolod, aludhatsz nálam is, vagy a többiek szobájában.
Erre bólintottam egyet, amit azt akarta jelenteni , hogy tudomásul vettem és megköszöntem, majd az ágyamba feküdtem vissza, de nem mertem lecsukni a szememet. Lehetséges ,hogy addig bebujt valamelyik szekrénybe , amíg én kifele mentem? Mennyi ideje volt? De , akkor az azt jeleni, hogy most is itt lehet velem együtt. Talán a túl sok horror nem tesz jót és teljesen megőrültem , de lehajoltam az ágy alá hátha ott van , de amint láttam , hogy üres , gyorsan a hátam mögé néztem . Elkezdtem benézni a szekrényekbe , de mindegyikben , csak a cuccaimat találtam . Fordultam meg és észre vettem ,hogy Dave és Jass áll az ajtóban és engem néz.
-Ez nem gyere be. Te remegsz!-jött oda Jass.
-Hadd menyek ki hozzátok-néztem rá , mire csak bólintott.
-Gyere kis félős-emelte fel a kezét Chris, mire oda bújtam.- Dave érdekesen nézett felénk, de ő jelentette ki , hogy ,csak barátja vagyok.
-Nem kellene , annyit ijesztgetned.
-Nem kéne annyi kakaót innod alvás előtt.-és még veszekedtünk egy darabig, amin a többiek jót nevetek, de Kim jött be fagyasztóan komoly arccal és a telefont nyújtotta.
-Veled akar beszélni-adta oda
-Igen tessék!-szóltam bele
-Szia, szeretném hallani a te szemszögedből is.-mondta a kagylóba Patric. A hangján hallatszott , hogy feszül és még szerencsére nem keltette fel a mobil.
-Egy képet nézegettem és mikor fel néztem egy alakot  pillantottam meg. Fekete sapkában volt és ijesztően mosolygott, egyértelműen engem nézett kitudja mennyi ideje. Mikor észrevette ,hogy ránéztem még jobban elmosolyodott és rálehelt az ablakomra. Fekete kesztyűben volt és elkezdett valamit írni a párára, de én kifutottam a szobából és utána meg semmit nem találtak.
-Értem. Holnap reggel csomagoljatok össze és egy másik házba mentek. Kiküldök pár embert ,akik különböző szerszámokkal átvizsgálják a területet. Szeretnéd ugyanazokat az embereket vigyázónak, vagy küldjek másokat?
-Őket szeretném.-ragaszkódtam hozzájuk. Talán , csak én érzem így de összenőtt a csapat és nagyon megkedveltem őket.
-Küldjek hozzájuk pluszba még pár embert?
-Nem szükséges
-Rendben, holnapig még átgondoljuk. Pihenjél, figyelnek majd rád. Jó éjt! Adnád a fiamat?
Felé nyújtottam a kagylót ,mire kiment a szobából. Jess és Page a nyakamba ugrottak , Kim meg csak mosolygott rám. Van egy olyan érzésem, hogy hallották a beszélgetést, de nem értem a reakciójukat…
-Ohh csajos ölelkezés-szólalt fel Chris nyávogós hangos és a hatalmas karjaival átölelt, jól megszorongatott mindannyiunkat. Már fél óra telt el a többiek beszélgettek én meg elbóbiskoltam Chirs karjai közt.
-Jó én beviszem Csipkerózsikát a szobámba az ágyra , majd vele maradok hátha igaza volt.-Mondta Chris és már nyúlt alám. Szólni akartam, hogy fent vagyok, de nem bírtam kinyitni a szám , se a szemem.
-Majd én.-jött be a szobába Dave .
-Haver elbírom és nem tök mindegy kinél van?
-Én szeretném.-makacskodott
-Hogy harcol a szerelméért.-nevetett Page
-Nem a szerelmem.-mormogta vissza
-Mi van köztetek?-kíváncsiskodott Kim is
-Levegő,távolság ruhák és egy ágy-válaszolt
-Na, komolyan…-vágta rá Page és Kim egyszerre
-Jó, komolyan. Foggalamam sincs, de semmi nem lesz.  Csak barátok vagyunk és leszünk is. Ha most megbocsájtotok, jó éjt. -És alám nyúlt majd ment is kifele.
A többiek nevettek és susmogtak , de nem érdekelte ez őt, hallottam , hogy kint még jó a hangulat , de már kezdtem elszakadni a valóságtól.
-Szép álmokat szépségem.-hajamba puszilt és betakart .Az arcomat kezdte simogatni , de innentől már teljesen kiesett minden.
-Gerlepár. Jó reggelt ! Hosszú volt az estétek?-kiabálta Chirs majd hirtelen jéghideg víz terített be.
-Futás-kiabálta Jassica és láttam ahogy a vizes Dave utánuk fut , majd még az ajtóba Christiánra ugrik és nevetve ütni kezdi. Játékos bunyó alakult ki köztük ,majd elterülve a földön nevettek.
-Hát te sem vagy normális, ember.-tápászkodott fel Dave
-Csakúgy , ahogy te.- ugrott fel fekvésből
Az biztos, hogy rögtön magamnál voltam és csavargattam a hajamat. Amint begyógyul a vágás a kezemen tuti megkapja tőlem a magáét…vagy lehet, hogy nem is kell arra várnom..
-Jó , hogyha már fel…bazdmeg Chris-csapta tarkón Kim, mikor észrevette a tiszta vizes ágyat –jó ha már fent vagytok, kezdjetek pakolni. Megyünk egy másik házhoz. Hamarosan jön a két autó értünk.-és már ment ki a szobából a többiekkel együtt én meg hátul ballagtam. Eddig úgy volt ,hogy már alig fáj a lábam, de ma szinte járni se tudok…nem tett neki jót a tegnapi futás, vagy nem tudom..
-Te komoly nem bírtad ki , hogy az utolsó nap szét ne barmolj valamit?-förmedt rá
-Nyugi Kim, megmutatom majd én a jó világot. Úgyse kapunk érte  semmit.-Karolta át a lányt ,aki mikor sikerült levadásznia magáról a kezeket bement a szobájába.
Gyors felöltöztem a hajamat meg feltűztem és már pakolni is kezdtem. Az utolsó csomagoknál tartottam , mikor Jassica bejött segíteni.
-Te már kész is vagy?-lepődtem meg.
-Már mindannyian. Van tapasztalatunk a csomagolásba, így gyorsabban megy és praktikusabban. –kezdett el segíteni.
-Mi van köztetek?-kérdezte
-Nem tudom… legalábbis én szerintem érez valamit irántam, mégis tagadja.. ki tud kiigazodni a pasikon?
-Jó kérdés.
-Most én jövök…pasi ügyileg van valakid?
-A-a …az ég világon senki , és jó ez , így. Beletegyem a fekete dobozba-kérdezte és a fényképre mutatott.
-Létszi- én is beletettem volna , de a kezem tele volt..
-Juj , istenem, kérlek egyszer majd mesélj nekem-nézett rám kérlelő szemekkel , mikor kinyitotta a dobozt. Máskor harapnék , ha beletúrnának, de ő olyan szinten közel került hozzám , hogy legjobb barátnőmként tekintek rá. Eddig , csak fiú barátaim voltak , de őrülök , hogy itt van nekem.
-Akkor még egy csajos este lesz-mosolyogtam és elkezdtük kicipelni a dolgokat. Átnéztük még utoljára mindegyik szobát, de sehol nem találtunk itt maradt dolgot , úgyhogy kocsiba szálltunk és egy teljesen új hely felé indultunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése